Infostart.hu
eur:
362.71
usd:
323.29
bux:
147401.23
2026. november 5. csütörtök Imre

A családi homokozóba temette áldozatát a brutális gyilkos

Női csontvázat talált a brit rendőrség a korábban elítélt kegyetlen gyilkos, Peter Tobin volt házának kertjében. A férfi a '90-es évek elején a gyanú szerint több nőt is brutális kegyetlenséggel meggyilkolt, a rendőrség feltételezése szerint az egyik áldozat maradványai kerültek most elő.

Emberi maradványokat talált a brit rendőrség a '90-es évek közepén elítélt sorozatgyilkos, Peter Tobin egykori házának homokozójában. A rendőrök attól tartanak, hogy a csontok a 16 évvel ezelőtt eltűnt, akkor 18 éves Dinah McNicol maradványai.

Az emberi maradványokat kevesebb mint két méter mélyen találták meg és az elsődleges vizsgálatok szerint azok egy nőhöz tartoztak. "A vizsgálat jelen állásában lehetetlen megállapítani a halál okát, vagy egyáltalán bármi mást a maradványokról. Azt is korai lenne kijelenteni, hogy a csontok a néhai Dinah McNicoléi. Ugyanakkor a maradványok mellett talált személyi tárgyak nem egyeznek a lány eltűnése idején nála lévőkkel" - mondta a rendőrség szóvivője.

"Tobin ásott egy körülbelül két méter mély gödröt, azt állítva, hogy a fiának csinál homokozót. A kisfiú minden hétvégén ott játszadozott, miközben az apja nézte. Csak kétéves volt és fogalmas sem volt róla, hogy mi rejtőzik a homok alatt. Még ma is beleborzongok a gondolatba" - mesélte egy szomszéd.

Dinah McNicol 1991 augusztusában tűnt el egy zenei fesztiválról hazafelé tartva a nagy-britannia Essexben.

Peter Tobint idén ítélték el a 23 éves lengyel diák, Angelika Kluk 1994-es meggyilkolásáért. Az ítélet szerint a férfinek legkevesebb 21 évet kell rács mögött töltenie.

Peter Tobin alaposan gyanúsítható a 15 éves Vicki Hamilton meggyilkolásával is.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×