A 47 éves Paul Durant a legutóbbi tárgyaláson elismerte a gyilkosságot, de tagadta, hogy feldarabolta és elfogyasztotta volna a 41 éves Karen Durrellt.
Korábban azonban a férfi a börtönből így írt: "Miután megöltem, kisebb darabokra szabdaltam a holttestét, és megettem belőle mindazt, amit fogyaszthatónak találtam. A maradékot a szemetesbe dobtam".
"Hiszem, hogy Isten nekem teremtette őt. Üzeneteket kaptam a tévén keresztül" - állította a gyilkos, aki bevallott két másik gyilkosságot is, amelyeket Nagy-Britanniában követett el.
Vérnyomok, holttest nélkül
A heroinfüggő és fegyveres rablások miatt sokáig körözött Paul Durant a rendőrség elől menekülve hamis útlevéllel szökött Spanyolországba, ahol 2004-ben találkozott Karen Durell-lel egy bárban.
Hamarosan a nő lakásába költözött, 2004 februárjában pedig meggyilkolta Karent. Egy héttel később találkozott a nő egyik ismerősével, akinek elmondta, hogy megölte és feldarabolta Karent.
Ez az ismerős értesítette a rendőrséget. A nyomozók vérnyomokat találtak a fürdőszobában, egy késen és egy fűrészen, de a holttest soha nem került elő.
Az ügyészek nem biztosak benne, hogy a férfi valóban elfogyasztotta-e a nő bizonyos testrészeit. Paul Durant ügyvédje szerint védence csak híres akart lenni, ezért találta ki a kannibál-történetet.
Paul Durant két korábbi gyilkosságot is elismert.
Újra le kellett zárni az alsó rakpartot Budapesten