Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
323.44
bux:
147446.2
2026. november 5. csütörtök Imre

Ebből az apartmanból tűnt el a kislány - nézze meg!

Portugália második számú rendőri vezetője ellenőrizte az ablakokat abban az apartmanban, ahonnan az eddigi információk szerint eltűnt Madeleine McCann.

A csúcsrendőr, Paulo Rebelo megpróbálta rekonstruálni azokat az eseményeket, ahogy májusban elrabolhatták a négyéves brit kislányt, akit két testvérével együtt magára hagytak a szülei, amikor barátaikkal vacsorázni mentek egy közeli étterembe.

A gyermekrabló "szerepét" a főnyomozó játszotta, aki több forgatókönyv szerint is eljátszotta a rablást.

Az események rekonstruálásában a szülők is segítettek a rendőrségnek, ahogy szóvivőjük elmondta, minden támogatást megadnak a hatóságoknak ahhoz, hogy megtalálják a gyermeket.

A rendőrök az ablakot félig nyitva "találták", majd átmásztak azon. Később ellenőrizték a lakás többi ablakát és a bejárati ajtót is, valamint a lehetséges menekülési utakat. Ha látni akarja az apartmant, kattintson ide.

Ezután ismét ellátogattak a város más fontos helyszíneire is, például a tengerpartra. A 45 éves rendőr néhány hete már bejárta ezeket a helyszíneket, akkor azonban ígéretet tett arra, hogy ha kell, ismét átvizsgálja azokat.

Közben Maddie édesapja, Gerry McCann visszatért a munkájához. A kardiológus fizetés nélküli szabadságon volt lánya eltűnése óta. A kórház egyik munkatársa elmondta: úgy érzik, a férfi kész arra, hogy munkába álljon. Ennek ellenére egyelőre csak részmunkaidőben dolgozik.

Madeleine McCann május 3-án tűnt el a portugáliai Praia da Luz-ból, ahol családja nyaralt. A szülők aznap este vacsorázni mentek a barátaikkal egy közeli étterembe, de állításuk szerint óránként ránéztek Maddie-re és két kistestvérére. Később a portugál rendőrség Gerry és Kate McCannt is meggyanúsította a gyermek eltűntetésével.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Egy év alatt 299-ről 276-ra csökkent a hitelközvetítő cégek száma Magyarországon, miközben jutalékbevételeik látványosan nőttek: szektorszinten 60%-kal, egy cégre vetítve pedig 73%-kal emelkedtek az MNB csütörtökön közzétett, első féléves adatai szerint. Ha beválik az Erste előrejelzése, és jövőre harmadával visszaesik a lakáshitelezés az Otthon Startot váltó Wekerle Plusz hatására, akkor az idei évre még sokáig a hitelközvetítők aranyéveként tekinthetünk majd vissza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×