Infostart.hu
eur:
362.86
usd:
323.32
bux:
147727.06
2026. november 5. csütörtök Imre

Börtön jár "az egyik utolsó szexuális tabu" megsértéséért

Egy év börtönre ítéltek egy brit iskolai felügyelőt, aki elismerte, hogy többször is lefeküdt a gondjaira bízott 15 éves fiúval.

A fiú korábban többször is igazolatlanul hiányzott az iskolából, ezért rendelték mellé felügyelőként a 44 éves Glenda McKenzie-t, akinek feladatai közé tartozott az is, hogy reggelenként elvigye iskolába a gyereket.

A kapcsolat azzal kezdődött, hogy a házasságban élő asszony iskolába menet megcsókolta a fiút. Többször haza is vitte, két alkalommal pedig védekezés nélkül szeretkeztek.

Két hónappal később a fiú közölte a nővel, hogy nem akar többé találkozni vele, mire az egyébként tinédzser lányát nevelő Glenda McKenzie üzenetekkel bombázta - egy nap hatvannal -, és azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz.

Az ügy végül a bíróságra került; az ítélethirdetéskor a bíró kijelentette: noha több enyhítő körülmény is a vádlott mellett szól, Glenda McKenzie nem kerülheti el a börtönt, "mert megsértette az egyik utolsó szexuális tabut, amely a fiatal fiúk és lányok védelmét szolgálja".

A vádlott ügyvédje azt hozta fel mentségül, hogy Glenda McKenzie nem akarta kihasználni a fiú fiatal korát, nemcsak vonzódott hozzá, hanem bele is szeretett - és sajnos nem tudta felmérni cselekedeteinek következményét.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×