Az edző, Claire Lyte azzal védekezett a bíróságon, hogy az ellene felhozott vádakat csak kitalálta az a nő, akinek lányát molesztálta, mivel a gyerek nem bizonyult kellően tehetségesnek.
Az esküdtek azonban nem hittek a 29 éves Lyte-nak, börtönbüntetésre ítélték a teniszedzőt, aki 2005 májusa és 2006 júniusa között folytatott leszbikus viszonyt saját, 13 éves tanítványával. A nőre ötből négy vádpontban már kiszabták a büntetést, egyről azonban még nem tudtak dönteni.
A bíró még a tárgyalás kezdete előtt közölte az esküdtekkel: figyelmeztette Claire Lyte-ot, hogy gondolja át, valóban ártatlannak tartja-e magát, hiszen rengeteg közvetlen bizonyíték van ellene, a teniszedző azonban mindenképpen tárgyaláson akarta megvédeni az igazát.
Leszbikus szerelem?
A Lawn Tennis Association munkatársa 2005 tavaszán csábította el tanítványát. Először csak kézen fogva sétálgattak, később csókolóztak, végül pedig le is feküdtek egymással.
Az edző felettesei is felfigyeltek a közte és tanítványa közt kialakult különös kapcsolatra, egyszer még hivatalos figyelmeztetést is küldtek neki, miután többször rajtakapták, hogy ő és a kislány együtt jönnek ki a személyzeti mosdó egyik fülkéjéből.
Egy idő után Claire Tyne tanítványa ruháit kezdte hordani és olyan frizurát csináltatott, amilyet a lány is viselt. A fiatal a bíróság előtt elmondta: azért nem ellenkezett, mert tudta, hogy karrierének alakulását befolyásolja, milyen a kapcsolata az edzővel.
Lebukott
Az edző 2005 októberében bukott le: egy rosszul sikerült verseny után ő vitte haza a lányt, akinek édesanyja egy partira volt hivatalos. A fiatal, amint hazaért, lezuhanyozott, és nagyon meglepte, hogy a szobájában ott találta edzőjét, akitől nem sokkal korábban vett búcsút.
A nő ismét rávette a lányt, hogy lefeküdjön vele, arra azonban nem számított, hogy a gyerek anyja korábban kimenti magát a partiról. A nő rányitott a párra.
Annak ellenére, hogy rajtakapta őket, további tíz hónapig járatta még lányát a Lawn Tennis Associationbe, és csak 2006 nyarán tett feljelentést a rendőrségen.