Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
321.53
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Betépve bénázott a díjátadón a botrányos életű énekesnő

Alig tudott felkapaszkodni a színpadra Amy Winehouse a MOBO díjátadó gálán, ahol a legjobb énekesnőnek járó díjat vehette át, amikor pedig zenekarával előadta egyik számát, a szöveg felét egyszerűen elfelejtette.

Egy üveg vodkát, két üveg whisky-t, két palack pezsgőt és egy üveg bort, valamint 48 doboz sört rendelt magának a MOBO díjátadó gálája előtt a szervezőitől Amy Winehouse, és kért még néhány zacskó gumicukrot, pár csirkecombot, csokit, chipset és friss gyümölcsöt.

A pohárköszöntővel azonban nem várta meg, míg átadják neki a legjobb énekesnőnek járó díjat. Amikor szólították, hogy átvehesse az elismerést, az énekesnő botladozva mászott fel a színpadra, annyit motyogott a telefonba, hogy "köszönöm, hello", majd megpróbálta elénekelni a Tears Dry On Their Own című dalát.

Az előadás nem sikerült túl jól, Amy Winehouse ugyanis a szövegből néhol komplett sorokat hagyott ki, és többször a ritmust is eltévesztette.

Az énekesnő szerda este egy másik díjátadóra is hivatalos volt, ahol a legjobb női előadónak választották, oda azonban egy képviselőjét küldte el: kedvenc kocsmájának tulajdonosát.

Sikere ellenére a MOBO-gála egyik házigazdája, Shaggy kritizálta a 24 éves lányt kicsapongó élete miatt, és azért, hogy rossz példát mutat a fiataloknak.

"Elképesztő, óriási tehetség"

Ezzel szemben a divatlegenda, Paul Weller úgy nyilatkozott: Amy Winehouse alkohol- és drogproblémáira nem kellene sok szót vesztegetni, amikor a lány annyira hihetetlenül tehetséges.

"Ez a lány elképesztő, óriási tehetség, és annak ellenére, amit a lapok írnak, nagyszerű minta" - mondta Paul Weller.

Bár az énekesnő nemrégiben lecsúszott a Mercury-díjról, amit tavaly neki ítéltek - lehetséges, hogy a zsűri döntését zűrös magánéletének történései is befolyásolták -, albumát a legjobb lemez kategóriában jelölték a Q Awardson.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×