Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
321.53
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

CSI a valóságban: férje gatyáján keresett "idegen mintát" a szakértő

Férje alsóján végzett DNS-tesztet a rendőrségi laborban egy amerikai igazságügyi orvosszakértő, akit ezért felfüggesztettek. A vizsgálatból kiderült: férje megcsalta.

Vallomásában egyik májusi válóperes meghallgatásán Ann Chamberlain beismerte: szeptemberben DNS-tesztet végzett férje, ifjabb Charles Gordon alsóneműjén az egyik michigani laboratóriumban, ahol 1999 óta dolgozott.

A 33 éves, elismert igazságügyi orvosszakértő azt akarta megtudni, gyanakvása indokolt-e, vagyis, hogy valóban csalja-e valakivel a férfi. Mint kiderült, igen. A pár júliusban el is vált.

Az ügy azonban nyilvánosságot kapott, mivel a volt férj ügyvédje levelet küldött a michigani állami rendőrségnek, amelyben kifogásolta, hogy a szervezet laborjában Ann Chamberlain engedély nélkül hajtott végre DNS-vizsgálatot, amelynek során egy másik nő genetikai mintáit is megtalálta volt férje alsóján.

Később kiderült: amellett, hogy az orvosszakértő szabadidejében magánügyeiben vizsgálódott, egy alkalommal apasági tesztet is csinált volt férje egyik barátjának, és azt is megengedte, hogy az illető bemenjen a rendőrségi laborba.

Ann Chamberlaint előbb felfüggesztették állásából, majd visszavonták a döntést, a volt férj ügyvédje szerint azért, mert a nőnek magas szinteken is vannak kapcsolatai.

A jogász azt várta, hogy az orvosszakértő ellen büntetőeljárást indítanak.

Ugyanakkor az orvosszakértők szervezetének vezetője szerint kolléganője feddhetetlen jellem és nagyszerű szakember, bár való igaz, hogy rosszul döntött, amikor elvégezte a vizsgálatokat.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×