Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.9
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Vaskos kártérítéssel távozott a botrányt okozó sztárműsorvezető

Visszatér az amerikai rádiózás egyik fenegyereke, akit áprilisban egy nőgyűlölő megjegyzése miatt hallgattattak el.

A 67 éves Don Imus idén áprilisban a CBS rádióban egy női kosárlabda-csapat tagjait "pelenkafejű lotyóknak" nevezte, és a szinte azonnali felháborodást követően cége először két hétre felfüggesztette a műsort, majd ki is rúgta a veterán műsorvezetőt.

Imus most azzal került ismét a címlapokra, hogy volt alkalmazóival peren kívüli egyezségre jutott. Imus ugyanis kirúgását követően 120 millió dollárra perelte a CBS-t, és amíg a per folyt, addig más médiánál nem is vállalhatott állást.

Válogathat az állásajánlatok között

A Washington Post úgy tudja, hogy Imus végül 20 millió dollárral távozott. Órákkal a peren kívüli egyezség után már az a hír járta, hogy a notóriusan szabad szájú műsorvezetőnek több rádió is állást ajánlott.

Imus egyébként nem a csak a nőkre tett rendszeresen sértő megjegyzéseket, hanem a feketékre, a zsidókra, a melegekre, az írekre, a katolikusokra és az olaszokra is, és ezek csupán azok az esetek, amelyek felháborodást váltottak ki.

A kaliforniai születésű Imus fiatalkorában két évet szolgált a tengerészgyalogságnál, de ne gondoljanak kommandós múltra: kürtös volt. Rádiós karrierje 1968-ban kezdődött és 1969-ben rúgták ki először egy piszkos megjegyzése miatt.

Kabát és foltja

Korábbi műsorát a CBS rádióállomáson egyébként az a Craig Carton vette át, aki eddigi szakmai pályafutása alatt szinte minden kisebbségre tett már sértő megjegyzést élő adásban.

Az amerikai rádiózásban a sokkolásnak komoly hagyományai vannak. A műfaj talán legismertebb alakja az a Howard Stern, aki tavaly januárban otthagyta a földi sugárzású rádióállomást, amelynél addig dolgozott, és egy internetes csatornához, a Siriushoz szerződött, a fölött ugyanis az amerikai médiahatóság nem gyakorolhat ellenőrzést.

Az év végére Stern műsora elérte azt a nézettséget, amelynek fejében a Sirius 225 millió dolláros jutalmat helyezett kilátásba.

Hanganyag: Albert Dénes

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.

A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re

Hasonlóan alakult a két kora esti BL-meccs forgatókönyve. A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re. A két vesztes vezetett 1–0-ra és 2–1-re… Varga Barnabás az 59. percben szállt be Athénben, Szoboszlai Dominik végigjátszotta az isztambuli találkozót, Kerkez Milos nagyjából negyedórát kapott.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×