Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.5
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Ismerősökkel szembesítették a kislány feltételezett elrablóját

A Portugáliában elrabolt Madeleine McCann után nyomozó rendőrök a kislány családjával együtt nyaraló ismerősök, valamint az egyetlen gyanúsított vallomásai közötti ellentmondásokat vizsgálva igyekeznek új nyomra bukkanni.

A brit származású, régóta Portugáliában élő Robert Murat az ügy egyetlen gyanúsítottja, aki azonban tagadja, hogy köze lenne a négyéves kislány eltűnéséhez.

A McCann család ismerősei - akik velük együtt nyaraltak Praia da Luz-ban, amikor Madeleine-t elrabolták - ezen a héten utaztak vissza Portugáliába, hogy szembesíthessék őket Robert Murattal.

Egyelőre nem tudni, hogy az eljárásnak lett-e szembesíthető eredménye. Az viszont biztos, hogy a nyomozók az elmúlt egy hétben kétszer hallgatták ki a gyanúsítottat, valamint kikérdeztek egy nőt, aki látott egy kislányt, akit egy férfi vitt. McCannék meg vannak győződve arról, hogy Madeleine elrablásának volt a szemtanúja.

Madeleine McCannt május 3-án hurcolták el ágyából a portugáliai üdülővárosból, Praia da Luz-ból, miközben szülei egy közeli étteremben vacsoráztak.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×