Infostart.hu
eur:
365.77
usd:
327.81
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Sok milliós drogfogás Budapesten és közelében

Összesen 40 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai.

Három budaörsi férfit előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság; a drog az egyikük autójából, illetve törökbálinti és budapesti lakásaikból került elő.

A rendőrség közlése szerint március 27-én, Budapesten az egyik 28 éves férfi hat kilogramm marihuánát adott el 30 éves vevőjének. Õket az ügylet után fogták el.

Az átvevő törökbálinti lakásán mintegy kilenc kilogramm marihuánát, illetve csaknem fél kilogramm kokaint és amfetamint, valamint digitális mérleget, hígító anyagot és csomagoló eszközt foglaltak le.

Az átadó albérlőtársát azután vették őrizetbe, hogy átkutatták lakásukat, és ott is találtak drogot.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×