Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.69
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Százmilliós kártérítés a halott milliomos szexuális áldozatának

Rekord összegű kártérítést ítélt meg a brit bíróság Amanda Lawsonnak, akit fogva tartott, kokainfogyasztásra kényszerített és megerőszakolt még 1998 karácsonyán egy milliomos üzletember. A most 42 éves nő 259 ezer fontot, azaz több mint 100 millió forintot kap az évekkel ezelőtt elhunyt ausztrál üzletember hagyatékából.

Amanda Lawson elbeszélése szerint egy visszautasíthatatlan állásajánlattal csalta Alderney szigetére Christopher Dawes, aki két napon át fogva tartotta, éheztette, arra kényszerítette, hogy kokaint szívjon, és amikor a kábítószertől már fizikailag teljesen tehetetlenné vált, többször is megerőszakolta.

Christopher Dawes tagadta az erőszakot, és nem is emeltek ellene vádat a bűnügyi hatóságok. Három hónappal az eset után pedig autóbalesetben meghalt.

Amanda Lawson azonban polgári pert indított kártérítést követelve. Bár a néhai Christopher Dawes ügyvédei azzal érveltek a bíróság előtt, hogy a nő csak kitalálta az egészet, a bíróság mégis az ő javára döntött.

Nagy-Britanniában polgári perekben nem kell, hogy minden kétséget kizáróan bizonyítást nyerjen az alperes bűnössége, a bíróság az alapján dönt, hogy mit tart valószínűbbnek.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×