Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.06
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Levágott lábakat találtak a pécsi temetőben

Emberölés gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség Pécsett, miután egy ismeretlen két levágott emberi lábat talált a városi temetőben - közölte a baranyai rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Egy bejelentés után a rendőrök a helyszínen megtalálták a végtagokat, amelyeket két-három héttel ezelőtt vágtak le, és az orvos szakértő véleménye szerint egy idősebb nőtől származnak - mondta el Bális Eszter.

A százados több részletet nem közölt, mindössze azt hangsúlyozta: a baranyai rendőrség bűnügyi osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.

Az MTI rendőrséghez közel álló forrásból úgy értesült, hogy a lábakat egy sír tetején találták meg, és az elsődleges vizsgálatok alapján a csonkolást fűrésszel végezték.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×