Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.06
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Meztelenül mentek szántani, hátha figyelnek az istenek

Többtucat nepáli nő meztelenül ment ki szántani a mezőre, abban reménykedve, hogy az istenek esővel jutalmazzák az áldozatot.

Két, a fővárostól Katmandutól 180 kilométerre fekvő falu asszonyai kétségbeesükben nyúltak ehhez az eszközhöz, mivel a több napon át tartó imádkozás és hindu vallási ceremóniák nyomán sem eredt el a várva várt eső. A falvakban hetek óta szárazan állnak a rizsföldek.

Az egyik megszólaltatott asszony szerint a meztelen szántás nyomán rövid időre eleredt az eső.

Szakértők szerint az "áldozatbemutatás" nem része a vallási hagyománynak, ennek ellenére sok helyi lakos úgy véli, hogy így tudja kiengesztelni az esőisteneket.

A júniusi-szeptemberi monszun időszakban a Nepál legjobb termőföldjeinek tartott déli vidékek kiszáradtak.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×