Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Elfogadták a Fidesz-KDNP országos listáját

Elfogadták a Fidesz-KDNP országos listáját

Elfogadta a Fidesz országos választmánya a párt országos listáját. Lázár János nincs benne az első tízben, de sajtóinformációk szerint nem szeretne bekerülni a listáról, ha nem nyer egyéni mandátumot Hódmezővásárhelyen.

Fontos városnak nevezte Hódmezővásárhelyet a miniszterelnök, és sok sikert kívánt a vasárnap megválasztott, ellenzéki támogatású független polgármesternek. Orbán Viktor a Fidesz választmányi ülése előtt a hvg.hu-nak azt mondta: továbbra is mindent megtesznek a település fejlődéséért.

Ha mi nyerni akartunk, a mi közösségünknek kétszer, háromszor annyi energiát kellett mozgósítania, mint az ellenfeleinknek. Ez most is így van, kettőzött erővel kell dolgoznunk, ez a tanulság, és ezen fogunk dolgozni” - fejtette ki.

A miniszterelnök szerint a kormánypártoknak szembe kell nézniük az ellenfeleikkel, és el kell hárítaniuk a veszélyt, hogy azok kapjanak Magyarországon támogatást, akik bevándorlóországgá akarják tenni az országot.

„Az én számomra a választás tétje nem változott: egyetlen dologról szól, hogy bevándorlóországgá alakulunk-e a választás eredményeképpen vagy nem" - emelte ki.

Az atv.hu információi alapján Lázár János nem került fel a Fidesz-KDNP országos listája első tíz helyének egyikére sem. A Miniszterelnökség vezetője állítólag úgy fogalmazott: ha nem győz április 8-án egyéniben Hódmezővásárhelyen, illetve a körzetben, listás mandátummal nem szeretne képviselő lenni.

Az InfoRádiónak is megerősítették, hogy a hétfőn elfogadott lista élén a pártpolitikus közjogi méltóságok, illetve a Fidesz és a kereszténydemokraták vezetői állnak. Tehát Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László, Novák Katalin, Varga Mihály, Gulyás Gergely, Kubatov Gábor, Németh Szilárd, Balog Zoltán és Harrach Péter szerepel az első 10-ben. Ezt követően az első 20-ban a miniszterek közül Lázár János szerepel a az első helyen, őt követi Rogán Antal, és a többi tárcavezető. Az első 40 között van Lezsák Sándor, Jakab István, Győrffy Balázs, Turi-Kovács Béla, Szatmáry Kristóf, és Farkas Flórián is.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×