Az elemzés rámutat: a globális méretű cirkuláció megváltozása miatt a nyugati szelek öve északabbra húzódott, miközben az óceánok felett létrejövő, különösen nagy és hosszú életű anticiklonok blokkolták a nedvesség áramlását a trópusok irányából a mérsékelt égövbe.

Mint írták, június utolsó napjaiban a keleti áramlás az Arab-félsziget feletti nagyon meleg légtömeget Nyugat-Afrika fölé szállította, tovább növelve Algéria-Marokkó térségében már egyébként is meglévő forró levegő hőmérsékletét. Eközben Marokkó nyugati partjainál kialakult egy sekély ciklon, ami a szaharai levegő egy részét Európa felé térítette el, létrehozva a nyár első hőhullámát.

Egy olyan hatalmas anticiklon épült fel, amely gyakorlatilag az egész Atlanti-óceánon keresztül húzódott, blokkolta a trópusok irányából jövő nedvesség Európába jutását, és nehezítette a csapadékhajlamot növelő hurrikánok kialakulását is, ami tovább növelte a mérsékelt övi zóna nedvességhiányát.

Ezzel párhuzamosan a keleti szél gyakorlatilag "elfújta" a felszíni meleg vizet Afrika partjaitól, a mélyebb rétegekből feláramlott a hidegebb tengervíz, így Afrika nyugati partjainál, az egyenlítő térségében megjelent egy alacsonyabb hőmérsékletű tengerfelszín-terület, egyfajta "atlanti La Nina".

A hatalmas anticiklon tehát blokkolta a trópusi levegő áramlását a mérsékelt öv irányába, a hidegebb tengerfelszín pedig kevésbé párolgott, ezáltal még kevesebb nedvesség jutott a légkörbe.

Mivel a ciklonok nem jutottak elegendő nedvességhez, a nyár folyamán gyengébbek maradtak, áramlási rendszerük nem nyúlt le annyira délre, hogy segítse a trópusi eredetű nedvesség feljutását. Az északra felnyúló anticiklon hatására a nyugati szelek öve északabbra tolódott, és kevesebb és gyengébb ciklon jött létre.

Az északi sarkvidék pedig "bezárkózott": körülötte egy zárt áramlási zóna alakul ki, ami gátolta a sarki és a déli területek közötti hőcserét, és így a mérséklet égövi ciklonok kialakulását.

Az Afrikából érkezett meleg légtömeg hőmérséklete nem csökkent Európába érkezve, ennek oka pedig a száraz felszín, az erős napsugárzás és az anticiklon együttes hatására kialakuló pozitív visszacsatolás, a „hőkupola” volt, amely tovább melegítette, vagy legalábbis nem hagyta lehűlni az afrikai légtömeget. A telítetlen levegőben nem képződtek gomolyfelhők, a zavartalan napsugárzás hatására pedig alulról tovább forrósodott a levegő.

Magyarországról azt írták: a téli félévében nem hullott annyi csapadék, hogy a nyár kezdetére a talaj telítésközeli állapotba kerüljön, így a száraz talajfelszín hozzájárult ahhoz, hogy a nyár elején a Medárd-időszaki csapadék nagyrészt elmaradjon.

Az elemzés szerint a Kárpát-medencét különösen sújtotta az aszály, és ebben a cirkulációnak meghatározó szerepe volt:

a nyugati szélrendszer tengelyének áthelyeződésével a ciklonok a szokásosnál északabbra vonultak el, az anticiklonok szinte állandó jelenléte miatt pedig tartósan északnyugati volt a szél, ami erősítette a medencehatást, így az északon elvonuló, érintő hidegfrontok minimális csapadékkal jártak.

A légkörben lévő egyébként is kevesebb nedvesség a hegyek keltette feláramlási területeken hullott ki, ezért úgy tűnt, hogy Magyarországot a határok mentén körbevette a csapadék, de az országban szinte alig esett.

Az elemzésben azt írták, kérdéses, hogy a jelenlegi cirkulációs állapot – a nyugati szelek övének északabbra húzódása, a sivatagi anticiklon erőssége – tartósan fennmarad-e. Ha folytatódik a légkör felmelegedése, akkor a jelenlegi cirkulációs állapot állandósulhat, míg ha az áramlási rendszer változásával a ciklonok pályája délebbre tolódik, akkor van esélye a nedvesebb nyaraknak – értékelték.