A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) közölte: az 1960-as években épült mohácsi vízkiemelőnél két szívócsővel ellátott szívóakna üzemel a Duna medrében, de az extrém alacsony vízállás – csakúgy, mint a paksi atomerőműnél – veszélyeztette a pécsi és mohácsi ipari létesítmények vízellátását – írja a hvg.hu összefoglalója.
A DRV szakemberei alternatív megoldást alkalmaztak. Ennek részeként a rendelkezésre álló pontonra ideiglenesen felszereltek két szivattyút, melyeket a szívóaknába telepített szivattyúk nyomóvezetékére csatlakoztattak, ehhez pedig tűzoltótömlőket használtak, így tették biztosíthatóvá alacsony Duna-vízszintnél is a létesítmények iparivíz-ellátását.
A fenékküszöb megépítése után a paksi blokkok újraindításával eközben immár újra teljes kapacitással termel a Paksi Atomerőmű. Ez annak köszönhető, hogy a Duna vízszintje elmozdult a kritikus mélypontról, így elegendő víz állt rendelkezésre az erőmű hűtéséhez. A 6 milliárd forintos gyors fenékküszöb-beruházására az aszályhelyzet miatti Duna-vízszintcsökkenés miatt volt szükség. Pár centi vízálláscsökkenésre voltunk attól, hogy az egész paksi atomerőművet le kelljen állítani, volt időszak, hogy csak egyetlen turbina működött.
(Nyitóképünkön a paksi fenékküszöb építése)




