A politikus vasárnap esti közösségimédia-bejegyzésében közölte, hogy a radnaimark.hu weboldalon megjelent új tartalom – amely a korábbi ígéretek szerint az úgynevezett „ország leghíresebb szobájában” történteket hivatott bemutatni – valójában egy politikai ellenfeleinek és a kormányközeli médiának szánt leleplező videó, illetve figyelemelterelő akció volt.
Magyar Péter bejegyzésében úgy fogalmazott: bízik benne, hogy a közzétett felvétel nem okoz csalódást a politikai vezetőknek és a szakértőknek, miközben nevesítve bírálta az Index, az Origo, az ATV és a Blikk szerkesztőségeit, amiért álláspontja szerint azok „gondolkodás nélkül rárepültek a mai csalira”.
A politikus szerint az érintett sajtótermékek által tájékoztatott választókat érheti csalódás a weboldal tényleges tartalmának megismerése után.







