Az Országos Rendőr-főkapitányság, a Legfőbb Ügyészség és a Központ Nyomozó Főügyészség sem erősítette meg Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentését, hogy politikai vegzálások és gyalázkodások miatt lett öngyilkos két fideszes aktivista a választások után – írja a 24.hu, miután megkereste az említett hatóságokat.
Havasi Bertalan a Védvonal megalakulásával kapcsolatos közleményében írt arról, hogy milyen beszólásokat, sértegetéseket kell elszenvedniük a bukott hatalom képviselőinek és híveiknek, és azt írta, hogy két korábbi segítőjük is öngyilkos lett a gyalázkodások miatt. „Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – írta Havasi.
Korábban Orbán Viktor volt miniszterelnök jelentette be, hogy megalakítják a Védvonalat, amelynek vezetésére Czunyiné Bertalan Juditot jelölte ki.
Ha segítségre van szüksége
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 0-24-ben elérhető a 116-111-es számon, a hívás anonim és ingyenes. Chatelni 13-21 óra között itt lehet.
Ha felnőtt, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!







