Infostart.hu
eur:
356.06
usd:
312.38
bux:
140220.18
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: Facebook/Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság - Kötivizig

Gyalázatos rongálás nyomait tüntették el a Tisza-tónál – ilyen most a helyszín

A tavalyi rongálás után helyreállították az Óhalászi-szigeten álló emlékművet, és pótolták az ellopott vaskeresztet.

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság helyreállította az Óhalászi-szigeten található emlékművet, amelyet tavaly ősszel rongáltak meg ismeretlen elkövetők. A Tisza-tó egyik fontos történelmi emlékhelyéről akkor letörték és ellopták a kőoszlop tetején álló vaskeresztet.

A Tisza-tó egyik fontos történelmi emlékhelye az egykori Tiszahalász település lakóinak állít emléket.

A rongálás tavaly októberben vált ismertté – emlékeztetett a heol.hu. Az igazgatóság akkor közölte, hogy az emlékmű jelentős eszmei értéket képvisel a tározó környezetében élők számára, ezért a kereszt pótlása mellett rendőrségi feljelentést is tettek ismeretlen tettes ellen. Az eset nagy felháborodást váltott ki, többen értetlenül álltak azelőtt, hogy valaki egy történelmi emlékhelyet gyalázzon meg.

A legkorábbi, 1261-ből származó egyházi dokumentum szerint halászatból, vadászatból és állattartásból élő emberek lakták Tiszahalász települést, amely a Tisza szeszélyes vízjárása miatt többször szenvedett károkat. 1876. március 24-én a szőke folyó átszakította a taskonyi gátat és az árvíz hét falut döntött romba, többek közt az ártéren fekvő Tiszahalászt. A kőkereszt emlékeztet arra, hogy valamikor emberek éltek itt.

A mostani helyreállítással ismét teljes lett az emlékhely, amely a Tisza-tó történetének egyik különleges és megrendítő mementója.

(A nyitóképen a megrongált emlékmű látható.)

Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×