Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.63
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
2015. május 19-én a legrangosabb brit irodalmi elismerés, a Booker-díj londoni átadóján készített kép Krasznahorkai László Kossuth- és József Attila-díjas magyar íróról, aki 2025. október 9-én elnyerte az idei irodalmi Nobel-díjat.
Nyitókép: MTI/AP/Matt Dunham

Hivatalos: Szentendre díszpolgára lesz Krasznahorkai László

A Pest megyei városban csaknem húsz évig élő, alkotó és tanító szerző augusztus 20-án veheti át a díszpolgári címet.

Szentendre polgármestere Facebook-oldalán közölte: díszpolgári címét adományoznak idén Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjas írónak. Fülöp Zsolt azt írta, Krasznahorkai László kivételes életművének meghatározó fejezete az a csaknem húsz év, amikor Szentendrén élt, alkotott és tanított.

„Krasznahorkai ma is megbecsült része városunk közösségének, ezt jelezte a szövegvilágát bemutató, Minduntalan című kiállítást kísérő hatalmas érdeklődés a Ferenczy Múzeumi Centrumban” – emelte ki a polgármester. Felidézte, hogy emlékezetes volt az az esemény is, ahol pályatársakkal és helyi művészekkel köszöntötték Nobel-díját a Művészetmalomban. Fülöp Zsolt jelezte: mindig szeretettel várják Szentendrén az írót.

A város honlapján közzétett hír szerint Krasznahorkai Lászlót augusztus 20-án tüntetik ki Szentendre város díszpolgári címével. Mint írják, a Szentendrén csaknem húsz évig élő, alkotó és tanító szerző a város közösségének ma is megbecsült tagja.

„Kivételes életművének elismeréseként és a Szentendréhez való kötődésének újabb megerősítéseként díszpolgári címet adományoz a város Krasznahorkai Lászlónak”

– írják a honlapon.

Az író kitüntetéséről május 20-i képviselő-testületi ülésén döntött a város vezetőinek köre, zárt ülés keretében, méghozzá aztért, hogy a kitüntetés meglepetés maradhasson. A protokollt azonban felülírta, hogy a testületi ülés után a Mi Hazánk képviselője, Filó András, aki egyedüliként szavazott Krasznahorkai elismerése ellen, a Facebook-oldalán kiszivárogtatta a döntés hírét – amiről ezek után Fülöp Zsolt polgármestert is megkérdezve a HVG is hírt adott.

Idézik Fülöp Zsolt polgármestert, aki a díjat odaítélő döntésről elmondta: a díszpolgári címmel is azt kívánják elismerni a város közössége nevében, hogy mennyi mindent tett Krasznahorkai László a magyar kultúráért, annak megismertetéséért és a városért. Szentendre figyelmét és megbecsülését fejezi ki az a május végéig látható kiállítás is, amelyet a Városháza Galériában állítottak össze az író életművére reflektáló alkotásokból.

A díszpolgári címet a Pro Urbe emlékéremmel együtt hagyományosan minden év augusztus 20-án, a nemzeti ünnep alkalmából adják át.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, százmilliárdok után nyomoznak

Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, százmilliárdok után nyomoznak

Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot is a Magyar Külügyi Intézet éléről, mert a kormány állítása szerint kinevezésekor nem számolt be arról, hogy belga cégén keresztül mintegy 84 millió forintot kapott Lázár János minisztériumától. Kedden számos kérdésben hozott döntést a Parlament, az Országgyűlés délelőtt elfogadta, hogy december 24-e önálló munkaszüneti nap legyen. Nyomozás indult a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program ügyében, miután a gazdasági és energetikai minisztérium feljelentést tett a 475 milliárd forintot érintő támogatások miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×