Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
314.01
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség államtitkára expozét tart az egyes törvények bürokráciacsökkentéssel és jogharmonizációval összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában  az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. december 6-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

KDNP is közölte, kit jelölt alelnöknek az Országgyűlésbe

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Latorcai Csabát jelölte az Országgyűlés alelnökének, míg az új néven, magyarságpolitikai bizottságként működő nemzeti összetartozás bizottságot Nacsa Lőrinc vezeti majd – mondta Rétvári Bence frakcióvezető kedden az MTI-nek.

Közlése szerint a KDNP a szociális bizottságba, a digitális bizottságba, az európai uniós és külügyi bizottságba, a gazdasági bizottságba, a mentelmi bizottságba és az egyházügyekért felelős bizottságba delegál képviselőket.

Utóbbi kapcsán Rétvári Bence hangsúlyozta: meg kell védeni az egyházpolitika területén az elmúlt 16 évben elért eredményeket, ezért tartják fontosnak, hogy jelen legyenek.

Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden folytatódtak az Országházban.

A parlamenti sajtóiroda korábbi közlése szerint a megbeszélések fontosabb témakörei a mandátumigazolás előkészítése, az esküokmányok aláírásának menete, az alakuló ülés előkészítése, az ülésrend meghatározása, a tisztségviselők megválasztásának előkészítése, az Országgyűlés bizottsági rendszerének kialakítása, külügyi és diplomáciai testületeket érintő kérdések voltak.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×