Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszédet mond a párt kampányzáró rendezvényén Versenden 2026. április 11-én.
Nyitókép: Kacsúr Tamás

Dobrev Klára a DK-kampányzárón: Orbán-rendszer vagy demokrácia, ez a kérdés

Egy Baranya megyei faluban, Versenden tartotta kampányzáró gyűlését a Demokratikus Koalíció (DK).

A DK országos kampányzáró rendezvényét Kálmán Olga nyitotta meg, aki köszöntőjében a választás tétjére és a részvétel fontosságára hívta fel a figyelmet a párt közleménye szerint. Beszédében hangsúlyozta: a következő nap döntése hosszú időre meghatározza Magyarország jövőjét.

A rendezvényen felszólalt Páger Ferenc, Versend polgármestere és a térség országgyűlési képviselőjelöltje is, aki kiemelte: a Demokratikus Koalíció közössége a támadások ellenére is egységes maradt. „A DK nem csupán politikai párt, hanem egy olyan közösség, amely képes kiállni egy igazságosabb, élhetőbb Magyarországért” – fogalmazott.

A kampányzáró fő felszólalója Dobrev Klára volt, aki beszédében úgy fogalmazott: nem miniszterelnököt választunk, hanem parlamenti többséget. A DK elnöke szerint a választás valódi tétje nem személyi kérdés, hanem az, hogy milyen politikai erők kerülnek be az Országgyűlésbe.

Beszédében arra figyelmeztetett: egy szoros választási eredmény esetén fennáll a lehetősége annak, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz a Toroczkai László által vezetett Mi Hazánkkal együtt alakítson kormányt, ezért minden egyes Mi Hazánkos képviselőt legalább egy DK-ssal kell ellensúlyozni – tette hozzá.

A DK elnöke kiemelte: pártja nem csupán kormányváltást, hanem teljes rendszerváltást kíván. „Mi egy korrupciómentes Fidesz-rendszert sem kérünk” – fogalmazott. A választás jelentőségéről így fogalmazott: „Az az X nem egy napra szól, hanem évekre meghatározza Magyarország jövőjét.”

A rendszer minden nyugdíjast élethosszig tartó elszegényedésre ítél – közölte. Hozzátette, a kormány olyan rendszert hozott létre, ahol az állam közmunkásként dolgoztat embereket, de még a minimálbért sem fizeti ki nekik. Ez nem csak pénzről szól, ez az emberi méltóságról szól – szögezte le.

Magyarország Európa legszegényebb országa lett, a magyar fizetések érik a legkevesebbet – közölte. Aki erős szakszervezetet, tisztességes béreket akar, aki véget akar vetni a milliárdosok és a multinacionális cégek világának, az küldjön erős baloldalt a parlamentbe – kérte.

Dobrev Klára arra is felszólított, hogy hajtsák végre a devizahitelesek ügyében hozott ítéleteket és törvénnyel kötelezzék a bankokat arra, hogy „adják vissza azt, ami mindenkinek jár”.

A beszéd fontos eleme volt a politikai kultúra megújításának igénye is. Dobrev Klára elutasította a megosztó, gyűlöletkeltő politikai stílust, és hangsúlyozta: „Nem lehet Orbán rendszerét Orbán stílusával leváltani.”

A kampányzáró rendezvény üzenete szerint a választás tétje, hogy Magyarország a jelenlegi politikai rendszerben marad-e, vagy elindul egy demokratikus, európai irányba.

Dobrev Klára megjegyezte, azt látja, hogy kormányváltást akarók hatalmas többségben vannak azokkal szemben, akik a kormány maradását akarják. „Hamis az a kérdésfeltevés, hogy a választás arról fog szólni, hogy Orbán Viktor vagy Magyar Péter, hogy Fidesz vagy Tisza Párt. A holnapi X arról fog szólni, hogy Orbán Viktor vagy demokrácia, hogy Fidesz vagy többpárti demokratikus parlament, ha úgy tetszik, Orbán-rendszer vagy Európa” – mondta.

A pártelnök azt kérte, hogy mindenki menjen el szavazni, mert minden voks számít.

„A kérdés: Orbán-rendszer vagy demokrácia” – zárta beszédét Dobrev Klára.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×