Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
A Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjárásának székesfehérvári állomásán, a Városház téren 2026. április 10-én.
Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Kaiser Ákos, MTI/MTVA

Orbán Viktor: „Hárommillió szavazatra lesz szükség vasárnap este és ehhez szükség lesz a határon túli magyarokra is”

A Fidesz-KDNP elnöke Székesfehérváron tartott kampánygyűlést.

„Egyszer megkérdeztem Arnold Schwarzeneggert, hogy hány fekvőt tud csinálni, azt mondta, hogy csak onnantól számolja, amikor már fáj. A kampány is ilyen”– idézte a miniszterelnököt a Magyar Nemzet helyszíni tudósítója. Orbán Viktor szerint Székesfehérvár mindig szerencsét hozott a Fidesznek, így reméli, hogy most is így lesz.

A miniszterelnök kijelentette, hogy Magyarország előtt nehéz évek állnak. Majd közölte:

Hárommillió szavazatra lesz szükség vasárnap este és ehhez szükség lesz a határon túli magyarokra is

Hozzátette: 2010 óta sokat haladtunk a nemzet újraegyesítésében. Azt hangoztatta, hogy szükségünk van a határon túli magyarokra, hiszen néha a nemzettudatunk megbillen, de ők mindig egybetartanak minket. A kampány mindig egy lehetőség, hogy összejöjjünk – jelentette ki a miniszterelnök.

Azt állította, a Békemenet óta a fideszesek vannak többségben és újból felhívta a figyelmet, hogy milyen nagy a választás tétje. Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy 2022-ben megígérte, kívül tartja Magyarországot a háborúból. Szerinte most is erre van szükség, de ehhez nemzeti összefogás kellene.

A miniszterelnök a magyarok kizsebeléséről is beszélt, Szerinte ennek egyik eszköze, hogy Magyarországot bevonják különböző hitelszerződéseken keresztül Ukrajna finanszírozásába. Közölte, hogy jelenleg az Európai Unió asztalán van a 90 milliárdos kölcsön mellett egy 800 milliárdos is, amivel generációkra eladósítanák az európaiakat, így a magyarokat is.

Orbán Viktor megismételte, hogy mennyire fontos ragaszkodni a szerinte olcsó orosz energiához.

„A magyarok általában évente 250 ezer forintot kell fizetniük a rezsiért, míg ez más európai országokban 1 millió forint körül van” – állította a miniszterelnök. Majd rámutatott: éppen ezért zárta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Barátság kőolajvezetéket, amit nem is akar megnyitni.

A miniszterelnök kormánya eredményei közé sorolta, hogy eddig 15 ezer milliárd forintot vett el a multiktól, amiből van többek között a családtámogatás. Szerinte a multik vissza akarják szerezni ezt a pénzt, ezért támogatják az ellenzéket.

Elismerte ugyanakkor, hogy az emberek igazságtalannak érzik az elmúlt négy évet, sokat dolgoztak és nem itt kéne tartanunk. De a háború blokkolja a gazdaságot – magyarázta Orbán Viktor. Hozzátette: azt meg kell becsülni, amit elértünk a szembe szél ellenére is, és a magyarok büszkék is a hazájukra és a teljesítményükre.

„Én is büszke vagyok arra, hogy a kormány a nehéz időkben nem magyarázkodni kezdett, hanem kitartott és megvédte a családokat.”

Majd azt mondta: amikor a családvédelemről van szó, akkor Magyarországon az a terv, hogy akik gyermeket vállalnak, azok is ugyanolyan szinten éljenek, mint a gyermektelenek. Ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő – emelte ki a miniszterelnök.

Magyarország egy olyan ország, ahol, aki dolgozni akar, az dolgozhat – jelentette ki a kormányfő.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×