Infostart.hu
eur:
361.99
usd:
311.71
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője sajtótájékoztatót tart Strasbourgban 2024. december 18-án.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

A Fidesz Demokrácia Központot hoz létre „a tiszás választási csalások megakadályozására”

Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője péntek délelőtt adott sajtótájékoztatót, amelyen a „tiszás választási csalások elleni fellépésként” megalapított Demokrácia Központról beszélt.

Dömötör Csaba a Hír TV videója szerint elmondta: „az elmúlt hetek azt mutatják, hogy a tiszás jelöltek és a mögöttük állók minden határt átlépnek a választási kampányban. Erőszakosan lépnek fel fideszes aktivistákkal szemben, jelölteket fenyegetnek, élelmiszert osztanak szavazatokért cserébe.Emellett motoros aktivistákkal fenyegetik a velük egyet nem értőket, és több ezer aktivistát küldenek kistelepülésekre, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy nyomást gyakoroljanak az ott élőkre.”

Dömötör szerint az elmúlt hetekben 24-szer állapítottak meg jogsértést országosan tiszás jelöltekre vonatkozóan, Magyar Péter esetében pedig négyszer is, helyi ügyekben pedig közel kétszáz alkalommal marasztalták el őket. Dömötör azt mondta: külföldi titkosszolgálatok avatkoznak be a Tisza mellett, a Bizottság pedig korlátozza a jobboldali hangokat.

Dömötör Csaba szerint a következő napokban külföldről érkező aktivistacsoportok is segítik majd a Tiszát, „csalásokat kiáltanak, miközben ők maguk követik el azokat”.

Mint mondta, mindenkit arra kérnek, ha bármilyen szabálytalanságot, a választás tisztaságát befolyásoló eseményt észlelnek, jelezzék a „Demokrácia Központnak”. Ezt kétféleképp lehet megtenni: a demokraciakozpont@fidesz.hu email-címen, vagy a 06-20-444-0445-ös telefonszámon már péntek déltől.

Dömötör Csaba szerint fomtos, hogym inden ilyen eseményt videóval vagy fotóval dokumentáljanak, és azokat is küldjék el. Ha jogellenesség a szavazóhelyiségben történik, azt jegyzőkönyvbe kell vetetni a szavazatszámláló bizottsággal.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×