Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
323.39
bux:
145215.89
2026. október 16. péntek Gál
Szabó Sándor
Nyitókép: Szabó Sándor / Facebook

Visszalépett Szabó Sándor, Szeged ellenzéki jelöltje

Egy korábbi szocialista politikus döntött úgy, hogy nem indul az április 12-i választásokon, hogy támogassa a Tisza Párt jelöltjét.

„A mai nappal visszalépek az egyéni képviselőjelöltségtől a 2026-os országgyűlési választásokon, most valóban történelmi lehetőség van a változásra, hogy megvalósuljon a kormányváltás. Tegyünk meg mindent érte” – jelentette be közösségi oldalán a szegedi Szabó Sándor, aki 2014 óta a Magyar Szocialista Párt képviselője.

Az MSZP idén már nem indult el a választáson, ezért Szabó most függetlenként jegyeztette be magát. Kampányolni is kezdett, a választóitól még egy március 19-ei Facebook-bejegyzésében is azt kérte, hogy listán szavazzanak a kormányváltásra, ez az ellenzéki szóhasználatban a Tisza Párt támogatását jelenti, egyéniben viszont rá. Most azonban félreállt a Tisza Párt útjából.

Szabó Sándor az egyike annak a négy szocialistának, aki a népszerűségére hivatkozva függetlenként indult el a választáson:

  • Hiller István és Kunhalmi Ágnes összeállításunk elkészítéséig még nem lépett vissza.
  • Vajda Zoltán a budapesti XVI. kerületben azonban igen, ő is a Tisza jobb eredménye érdekében. „A mai napon visszalépek a választástól, és kértem a nevem kihúzását az április 12-i szavazólapról. Áradjon! Két X. Egy X a listán, egy X egyéniben. Nincs több kérdés. Kétharmaddal kell nyerni a kerületben is, és remélem, ez hozzájárul ahhoz, hogy országosan elsöprő győzelem szülessen” – mondta akkor.

Szabó Sándoron és Vajda Zoltánon kívül az elmúlt napokban számos úgynevezett „óellenzéki” lépett vissza:

  • két korábbi párbeszédes, Szabó Tímea és Berki Sándor,
  • egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jobbikos, Földi István, valamint
  • négy DK-s: Kopping Rita, Komáromi Zoltán, Ternyák András és Godó Beatrix.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke köszönetet mondott nekik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×