Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
323.46
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Forgács István
Nyitókép: Forgács István / Facebook

Forgács István: a déli határkerítés és a háború teszi drogforrássá Ukrajnát Magyarország számára

Ukrajna parlamentje 2023 végén fogadta el a marihuána orvosi célú legalizálásáról szóló törvényt. Az államfő 2024 februárjában írta alá, a szabályozás pedig 2024 augusztusában lépett hatályba. A Drogkutató Intézet elemzése szerint Ukrajna drogliberalizációja Magyarországra is komoly veszélyt jelenthet.

A kábítószer fogyasztásával, használatával és büntethetőségével kapcsolatban az egész világon egyszerre erősödik és gyengül kétféle trend Forgács István, a Drogkutató Intézet InfoRádió által megkérdezett társadalompolitikai igazgatója szerint:

  1. szigorítás
  2. liberlizáció.

Míg korábban azt lehetett gondolni, hogy inkább a nyugati, nyitottabb országokra jellemző a liberlizmus, és a keleti, zártabb, konzervatívabb világban kevésbé jellemző, a drog terén mintha ez nem volna igaz.

„Én Ukrajna kapcsán azt látom a dolog hátterében, hogy egy eleve nem túl stabil lábakon álló jogrendszerben működő, egészen furcsa, nehéz helyzetben lévő államban a kábítószer kérdése nem a legfontosabbak egyike jelen pillanatban, ami viszont azért veszélyes, mert ezzel ők szabadjára engedik nemcsak a saját határaikon belül, hanem esetleg a szomszédos országok irányába is” – vetette fel.

Ukrajna esetében persze a liberlizáció bizonyos orvosi ellátási körben lenne érvényes, de Forgács István hangsúlyozta, ez mindig egy első lépés, ahonnan a folyamat tovább mozdul a fogyasztás felé, onnantól pedig egy lépés a törvényi engedés.

A szakértő figyelmeztetett, hogy az elmúlt 10-15 évben folyamatosan csempészátvevőpont volt az ukrán-magyar határ, legyen szó

  • alkoholról
  • dohánytermékről
  • kábítószerről.

Ez pedig fontos feladatot ró a magyar hatóságokra.

Az orvosi liberalizáció nélkül is veszély volt ez már tehát.

Ukrajnából szerinte elsősorban dizájnerdrog terjed, ott nagyon könnyen kerül (illegális) kereskedelmi forgalomba. Amíg a déli határkerítés nem épült meg, addig Magyarországra főként a Balkánról került drog, ez a helyzet változott meg gyökeresen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×