Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Orbán Viktor a Fidesz budapesti képviselőválasztó gyűlésén 2026. január 6-án
Nyitókép: Facebook/Orbán Viktor

„Budapesten mindig győzelemre kell törekedni” – mondta Orbán Viktor a Fidesz fővárosi jelöltállító gyűlésén

A budapesti Fidesz kedd délután tartotta budapesti jelöltállító gyűlését, ahol döntöttek a 2026-os országgyűlési választás fővárosi egyéni képviselőjelöltjeiről. A gyűlésen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, majd a fővárosi Fidesz frakcióvezetője, Szentkirályi Alexandra lépett színpadra, aki úgy fogalmazott: „Mutassuk meg, hogy Budapest a béke oldalán áll!”

Budapest nemcsak a budapestiek otthona, hanem az egész magyar nemzet fővárosa is – hangsúlyozta Orbán Viktor a Fidesz budapesti egyéni képviselő-jelöltállító gyűlésén. A miniszterelnök szerint nincs sikeres Fidesz-kormányzás és parlamenti többség erős budapesti Fidesz nélkül – írta az Origo összefoglalója.

Orbán Viktor beszédében elmondta: eredetileg arra készült, hogy felsorolja mindazt, amit az elmúlt 15 évben a kormány hozzáadott Budapest fejlődéséhez, ám hamar kiderült számára, hogy ez önmagában egy hosszú előadást töltene meg. Ezért inkább egy másik megközelítést választott.

„A főváros, amely a budapestiek otthona, egyben a nemzet fővárosa is”

– fogalmazott, majd hozzátette, hogy Magyarország legsikeresebb politikai közösségeként a Fidesz–KDNP csak akkor maradhat erős a jövőben is, ha Budapesten is erős marad. A mostani rendezvényt ezért seregszemlének nevezte, méghozzá a nemzet fővárosában.

Orbán Viktor visszautasította azt a gyakori ellenzéki állítást, miszerint a Fidesz Budapesthez fűződő kapcsolata gyengébb lenne, mint vidéken. „Ti vagytok a budapesti Fidesz, a Fidesz–KDNP nagyközösségének legerősebb hadteste” – mondta, utalva arra, hogy itt található a párt legnagyobb tagsága, több száz aktív taggal. Ezzel szembeállította a kihívókat, akik szerinte egy mindössze huszonhat fős párttal állnak szemben velük.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy „Budapest nehéz terep, hiszen független, szabad és önbizalommal teli polgárok városa, ahol különösen nehéz bizalmat szerezni és megtartani”. Ugyanakkor leszögezte: a Fidesz soha nem ért volna el kétharmados parlamenti többséget – nemhogy négyszer, de egyszer sem – a budapestiek támogatása nélkül.

Felidézte azt is, hogy a Fidesz kétszer is megnyerte a főpolgármester-választást, valamint számos kerületi polgármesteri küzdelmet. „Ez egy fantasztikus teljesítmény” – fogalmazott, hozzátéve, hogy semmi ok nincs arra, hogy Budapestet leírják vagy szerény célokat tűzzenek ki vele kapcsolatban. Szerinte Budapesten mindig győzelemre kell törekedni.

Orbán Viktor meggyőződését fejezte ki, hogy a főváros sokszínűsége ellenére többségben vannak a nemzeti érzelmű emberek, akik nemcsak otthonuknak tekintik Budapestet, hanem büszkék is arra, hogy ez a nemzet fővárosa. Úgy véli, ők mind potenciális Fidesz-szavazók.

A kormányfő emlékeztetett arra is, hogy a legutóbbi európai parlamenti választáson Budapesten is a Fidesz volt a legnagyobb párt. Megköszönte a fővárosiak eddigi támogatását, ugyanakkor hangsúlyozta: a következő választáson ismét ehhez a teljesítményhez kell felnőniük. „Ha azt mondjuk, hogy Budapest a nemzet fővárosa, az nemcsak rang, hanem felelősség is” – mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt 15 évben ehhez a felelősséghez a nemzeti oldal tudott felnőni. Ennek alátámasztására „unalmas számokat” is említett: a kormány az elmúlt másfél évtizedben mintegy 3000 milliárd forintból fejlesztette Budapestet, hogy a város elfoglalhassa az őt megillető helyet Európa fővárosai között.

Orbán Viktor felsorolta:

az elmúlt években megújult a Kossuth tér, a Városliget, jelenleg romjaiból épül újjá a Budai vár.

„A baloldali mutyizások után befejeztük Budapest helyett a négyes metró építését, és részt vállaltunk a hármas metró felújításában” – jelentette ki a kormányfő. Hozzátette, mindeközben a baloldali városvezetés mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza a főváros fejlesztését.

Orbán Viktor kijelentette: Budapesten 2024-ben a GDP az EU-átlag 102 százaléka volt, ezzel meghaladta azt, amit a franciák, az olaszok vagy amit a spanyolok letettek az asztalra.

„Budapest a legékesebb példája annak, hogy azok is jól járnak a Fidesz-kormánnyal, akik nem rá szavaznak, persze ez nekik sem tilos” – hívta fel a figyelmet. Hozzátette, hogy a fővárosiak kétharmada a Nagykörúton kívüli területeken él, róluk a főváros vezetésének nincs elképzelése.

A kormányfő hangsúlyozta:

Budapest egy biztonságos város, itt nincs iszlám radikalizmus és amíg a Fidesz van kormányon, nem is lesz. A zsidó családok és közösségek Európában egyedül itt vannak biztonságban,

nem engedik, hogy Izraellel szemben uszító zenekarok lépjenek fel. Így kell kinéznie egy modern európai fővárosnak – szögezte le.

A miniszterelnök kiemelte, hogy „nagy csalódás, ami ma a budapesti önkormányzat vezetése alatt történik, Budapest bajból bajba botladozó fővárossá vált. Sokan azt gondolják, hogy az ország és a főváros egy olyan repülőgép, amely robotpilótával is elrepül, de ez nem így van. A mostani városvezetés a leggazdagabb magyar települést is képes volt csődbe vinni, ugyanígy az országot is csődbe vinnék, ha rájuk lenne bízva”.

Az iparűzési adóból származó bevétel a duplájára nőtt az elmúlt években, itt keletkezik az összes bevétel 40 százaléka, miközben az ország népességének csupán 17 százaléka él itt. Gazdasági teljesítmény helyett ideológiai hadviselés zajlik. Baloldali propagandára legalább húsz nemzetközi NGO-n keresztül érkezett pénz, hogy támogassák a kormányellenes erők munkáját – ismertette.

Hozzátette, a Tisza Párt az elmúlt másfél évben is asszisztált ahhoz, hogy csődbe kerüljön a fővárosi önkormányzat. Az ukrajnai helyzettel kapcsolatban a miniszterelnök kijelentette,

minden, a fővárost vezető párt megszavazta az Európai Parlamentben a háborúpárti javaslatokat. Budapest nem válhat ebek harmincadjává, Magyarország nem keveredhet háborúba

– jelentette ki a kormányfő. Ismertette, a 2022-es választásokon csaknem 400 ezer ember szavazott a Fidesz–KDNP pártszövetségre.

A miniszterelnök kijelentette: „a jelöltjeink rátermettek, erősek, és értik a dolgukat.”

Orbán Viktor leszögezte: a budapestiek számíthatnak rájuk, nem árulják el őket, amit vállalnak, azt teljesítik. „Nem lesz adóemelés, nem megy a pénz Ukrajnába, nem viszik el a gyerekeinket az ukrán frontra. A Fidesznél nincs a kormányzásra alkalmasabb politikai közösség Magyarországon. Győzzetek itt Budapesten is!” – mondta a miniszterelnök a fővárosi fideszeseknek.

Orbán Viktor után Szentkirályi Alexandra,a Fidesz fővárosi frakcióvezetője lépett a színpadra.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője először arról beszélt, hogy hosszú út van mögöttük, „és legalább ilyen kemény munka vár még ránk. De minden beszélgetésre, minden esőben, hóban végigjárt utcára szükség van a győzelemhez”.

Szentkirályi ezután kijelentette, hogy most

16 kiváló budapesti jelöltet indítanak az útjukra.

„Olyan embereket, akik nem beszéni akarnak Budapestről, hanem dolgozni érte. Azért kérem a támogatásotokat, mert tudom, hogy tűzbe tehetjük értük a kezünket, és ők is tűzbe teszik Budapestért” – hívta fel a figyelmet a frakcióvezető. „Bízzatok bennük, higgyetek bennük, és az elkövetkező hetekben, hónapokban dolgozzunk együtt a győzelemért, mert minden szavazat számít. Budapesten különösen” – fogalmazott a Mandiner összefoglalója szerint.

A fideszes politikus arra is kitért, hogy Európában a jólét lassan a múlt lesz. „Megszűnt a bizonság, és a nagy európai békeprojekt vezetői éppen háborúba akarják vezetni a közösséget. Ez hosszú évek önfeladásának eredménye” – húzta alá. Valamivel később pedig már arról szót, hogy „a fő feladatunk az, hogy ne engedjük, hogy a morálisan megbukott, baloldali, brüsszeli elit előremenekülve magával rántsa nemzetünk fővárosát is ebbe a balliberális kísérletbe.

„Már pedig ez a szervezkedés zajlik. Amikor a baloldali brüsszeli elit logikája szerint kormányoznak egy várost, akkor nem fejlődést látunk, hanem csődöt, nem rendet, hanem káoszt, nem büszke fővárost, hanem lepusztult köztereket, súlyosbodó hajléktalanhelyzetet, kezeletlen drogproblémát és egy olyan várost, ami már az ünnepekkor sem tud önmagára mosolyogva ránézni” – sorolta Szentkirályi Alexandra.

A fővárosi Fidesz-frakció vezetője végül arra is kitért, hogy „96 nap múlva döntünk, és a csata az online térben is zajlik, ahol ugyancsak meg kell mutatni, hogy lehet higgadtan, józan ésszel, szeretetből politizálni.”

„Mutassuk meg, hogy Budapest a béke oldalán áll. Én hiszek ebben a csapatban, és nagyon hiszek a jelöltjeinkben. A mi hitünk és a közös munkánk megmutathatja, hogy Budapest és Magyarország mire képes együtt” – zárta gondolatait.

Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
250 éves az USA: Apokapliszis most vagy ellovaglás a naplementébe?

250 éves az USA: Apokapliszis most vagy ellovaglás a naplementébe?

Felsorolni is nehéz, mi minden kötődik az 1776-ban alapított Egyesült Államokhoz az aranyláztól a Super Bowlon és a Terminátoron át Woodstockig, a Big Macig, hogy az iPhone-t, Michael Jacksont vagy a holdra szállást be se mondjuk − és az is kizárt, hogy bárhol máshol lenne olyan, hogy „drive-thru church”. Sok víz lefolyt tehát az elmúlt két és fél évszázadban a Potomac Riveren, és az USA-t okkal tartják számon a mai napig a világ vezető szuperhatalmaként, amely − amellett, hogy a lélegzetelállító természeti csodák otthona − az üzlet, az innováció és a szórakoztatóipar globális zászlóvivőjeként él a köztudatban. Csizmazia Gáborral, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársával arra tettünk kísérletet, hogy mérleget vonjunk ebből a hollywoodi fordulatokban bővelkedő eredettörténetből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×