Infostart.hu
eur:
367.85
usd:
317.2
bux:
0
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
A kabuli katonai mentőakcióról szóló magyar filmdráma forgatási helyszíne az újdörögdi Romvárosban, a Magyar Honvédség kiképzőbázisán a sajtónyilvános forgatási napon, 2024. október 9-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Meglopták a Magyar Honvédséget

Eltűnt a Magyar Honvédség két érzékeny haditechnikai eszköze egy tavaly őszi filmforgatás során lapértesülés szerint. Az értesülések szerint emiatt akkor rendőrök jelentek meg az újdörögdi romvárosban, ahol a Sárkányok Kabul felett című film jeleneteit rögzítették.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette az információt. Azt közölték, hogy az esettel kapcsolatban a Tapolcai Rendőrkapitányság lopás miatt folytat nyomozást. Azt nem árulták el, hogy milyen eszközök tűntek el – a hvg.hu szerint olyanok, amelyeket szolgálaton kívül fegyverszobában, katonai páncélszekrényben kell tartani –, hogy mikor indult az eljárás, vagy hogy van-e már gyanúsított.

A lap az ügy több más érintettjét is megkereste, de sem a Honvédelmi Minisztériumtól, sem a honvédséget irányító Honvéd Vezérkartól, sem pedig a film producerétől, Lajos Tamástól nem kaptak választ a kérdéseikre.

A cikk emlékeztetett, hogy a korábban Operation: Sámán munkacímen futott produkció a Sámán Pajzs elnevezésű akció történéseit dolgozza fel, amikor a Magyar Honvédség 540 embert menekített ki Afganisztánból a NATO-erők 2021-es kivonásakor. A film teljes költségvetése csaknem 5,8 milliárd forint, amelynek nagy része állami támogatás, tehát közpénz.

Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×