Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
325.93
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Facebook/Magyar Péter

Bemutatkozott a Tisza Párt harmadik alelnöke és egy új szakértő

Magyar Péter beszédét megelőzően mutatták be Kötcsén Forsthoffer Ágnest, a Tisza turisztikai szakértőjét, akiről elmondták, hogy szeptember közepétől ő lesz a párt harmadik alelnöke.

Forsthoffer Ágnes elmondta, ősszel bemutatják azt a stratégiát, amely a turisztikai ágazat fejlődését szolgálja. Ismertetése szerint kormányra kerülve felszámolnák az ágazatban a felesleges pénzszórást, az önkormányzatokkal partnerségre törekednének, újból visszahoznák az idegenforgalmi adó utáni támogatást, s kiemelt szemponttá tennék a fenntarthatóságot és a piaci megalapozottságot a támogatásoknál.

Forsthoffer Ágnes támogatja azt is, hogy a nyugdíjasok SZÉP-kártyán üdülésre is használható támogatást kapjanak, ezzel is segítve például a Balatonnál a holtszezon időszakát.

Kármán András közgazdász, a Nemzetgazdasági Minisztérium egykori államtitkára arról beszélt, hogy a Tisza Párt a magyar kisvállalkozókat és a munkavállalókat előtérbe helyezve vezetne be egyszerűbb, kiszámíthatóbb, tisztességes adórendszert.

A jövedelem, a vagyon és a fogyasztás adóztatásában korrigálnák a jelenlegi rendszert, visszahoznák például a kisvállalkozásoknak a katát, a minimálbér után pedig adójóváírással 9 százalékra csökkentenék az adóterhet, amivel havonta 20 ezer forint maradna a kiskeresetűeknél. Adókönnyítést kapnának a jövő évben várhatóan 625 ezer forintos mediánbér alatt keresők, de az átlagosnál többet keresők adóterhei nem nőnének, továbbra is 15 százalék maradna a személyi jövedelemadó - sorolta.

Közölte, hogy bevezetnék az évi 1 százalékos vagyonadót azokra, akik 5 milliárd forint feletti vagyonnal rendelkeznek Magyarországon és külföldön is, esetükben ezt a közvetlen családtagokkal együtt számolnák. A vényköteles gyógyszerek áfáját 0 százalékra, az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfáját pedig 5 százalékra csökkentenék - hangsúlyozta Kármán András, aki az euró magyarországi bevezetését is a célok között említette a rendezvényen, ahol a beszédek ideje alatt, rosszullétek miatt több alkalommal is orvost kellett hívni a közönség soraiba.

A beszédeket követően Rost Andrea operaénekes kérésére a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, majd "közkívánatra" a Kossuth-nótát énekelték el az egybegyűltek.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×