Infostart.hu
eur:
379.3
usd:
321.42
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Facebook/Magyar Péter

Magyar Péter: a Tisza Párt továbbra is inkább bérlakásépítési programot tervez

Tízezres nagyságrendű országos bérlakásépítési programot ígért Magyar Péter, amelybe bevonnák az önkormányzatokat is. A Tisza Párt elnöke országjárásának kunszentmártoni állomásán cáfolta, hogy emelnék a személyi jövedelemadót, sőt annak csökkentéséről, illetve a minimálbér részleges adómentességéről beszélt.

Több oka is van annak, hogy a fiatalok miért nem vállalnak gyereket, vagy miért hagyják el szülőföldjüket. Ezek közül a legjelentősebb a lakhatási válság. Erről Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke beszélt kedden a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Kunszentmártonban.

„Tizenöt éve nem épült egyetlen állami bérlakás sem. Most adnak egy kamattámogatott hitelt, mert közeledik a választás” – mondta a pártelnök, hozzátéve, hogy meglátása szerint sokan nem szeretnének több évtizedre eladósodni, illetve nem tudják, hogy csak rövidebb ideig fognak-e az adott településen dolgozni, vagy akár nyugdíjas korukig, illetve akik még nem döntötték el, hogy akarnak-e családot alapítani ott, ahol jelenleg laknak. Magyar Péter bejelentette, hogy

a Működő Magyarország program keretében nagyszabású bérlakásépítési programot tervez a párt, több tízezer lakásban gondolkodnak nemcsak Budapesten és a megyeszékhelyeken, hanem kistelepüléseken is.

Mindezt az önkormányzatokkal közösen, mivel – ahogy azt kiemelte – a párt nem ellenségként tekint a települési önkormányzatokra, nem „kirabolni” szeretnék őket, mi több, visszaadnák a hatásköreiket az oktatás, egészségügy és kultúra területén.

A pártvezető a gazdasági és árstabilitás elérését is fontos feladatnak nevezte. Kijelentette: fontos végre kijelölni egy dátumot az eurózónához való csatlakozásra. Hozzátette, az EU-hoz való 2004-es csatlakozáskor 2007-2008 volt a cél, azonban ez elmaradt, Magyarország pedig jelenleg nem felel meg a kritériumoknak.

Magyar Péter hangsúlyozta: a Tisza Párt egy szigorú pénzügyi stabilitás megteremtésén fog dolgozni, és nem adóemelésekkel, még ha a kormánypropaganda ezt is állítja. Leszögezte, nemhogy nem tervezik emelni a személyi jövedelemadót, de még csökkenteni is szeretnék 15 százalékról 9 százalékra, ahogy azt a Nemzet Hangja népszavazáson is kérdezte a párt. Szót ejtett továbbá a minimálbér részleges vagy fokozatos adómentessé tételéről is. Megjegyezte, még ha ez esetleg többkulcsos adóztatásnak minősül is, az szja semmiképpen sem fog emelkedni. A Fidesz fogyasztást terhelő adóemeléseivel szemben a Tisza Párt az adócsökkentésben hisz – tette hozzá az ellenzéki párt elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×