Évekig néztük, ahogy a két legnagyobb atomhatalom felszámolja az együttműködésük kereteit és üzenget egymásnak. Ennek most vége - írta rövid Farcbook-posztban a miniszterelnök. Szerinte a világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt.
Évekig néztük, ahogy a két legnagyobb atomhatalom felszámolja az együttműködésük kereteit és üzenget egymásnak. Ennek most vége - írta rövid Farcbook-posztban a miniszterelnök. Szerinte a világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt.
Az amerikai tőzsdék alig mozdultak hétfőn, miután a befektetők az iráni háború lehetséges tűzszünetével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó jelzéseket mérlegelték. A Cnbc tudósítása szerint a múlt héten az olajárak emelkedtek, a piacok pedig egyértelműen Donald Trump keddi ultimátuma előtt igyekeztek pozíciót fogni. A hétfői kereskedési nap első felében pozitív hangulat uralkodik a tengerentúlon, a fő indexek enyhe emelkedésben vannak. Az amerikai elnök, keleti parti idő szerint hétfő délután a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót az amerikai haderő napokban végrehajtott mentőakciójával kapcsolatban. Trump egyik mondatában jelentős fenyegetést fogalmazott meg Iránnal szemben, mely szerint akár már holnap éjjel képes lenne kiiktatni a közel-keleti államot. A sajtótájékoztató idejére némileg visszaesett a főbb indexek emelkedése. A kereskedési idő végére azonban pozitívban tudtak maradni a legfontosabb amerikai indexek. Az S&P 500 árfolyama 0,45%-kal került feljebb, a Dow Jones pedig 0,36%-os emelkedéssel fejezte be a napot. A Nasdaq 0,54%-os pluszban zárt.
A történész úgy véli, Oroszország a saját múltjának foglya, ami megakadályozza a társadalmi változásokat.
The Artemis II astronauts have set up cameras to capture the stages of the eclipse, after earlier losing connection with Nasa for 40 minutes.