Infostart.hu
eur:
363.22
usd:
323.31
bux:
147617.74
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Police.hu

Magára hagytak egy kisgyereket a nagyszülei a játszótéren

Egyedül hagytak nagyszülei egy 6 éves fiút az egyik szekszárdi játszótéren, rendőrök kísérték haza.

Június 4-én egy solti nő jelentette be telefonon a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába, hogy egy szekszárdi játszótéren egy magányos kisfiúra figyelt fel.

Az asszony elmondta, hogy először egy fa alatt látta üldögélni a gyereket, aztán egy jó óra múlva járt arra megint, akkor pedig egy beton pingpongasztalon ült.

Mivel egyszer sem látott senkit a közelében, megszólította - írja a police.hu. Így tudta meg, hogy a felnőttek elmentek fodrászhoz és bevásárolni, őt ott hagyták, hogy foglalja el magát.

A helyszínre küldött járőrpáros is kikérdezte a fiúcskát, s mint kiderült, nem az első eset, hogy magára hagyták.

A szolgálati autó kijelzője ekkor 36 Celsius-fokot mutatott. Az adatellenőrzést követően a rendőrök a nagymama lakására kísérték a nyilvántartó szerint Fejér vármegyei bejelentett lakcímmel rendelkező kisfiút.

Az ügy kapcsán kiskorú veszélyeztetése miatt büntetőeljárás indul.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×