Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Nyitókép: Unsplash

Agresszív varjak miatt kellett lezárni egy IX. kerületi teret

Pont a mostani, április végétől június elejéig tartó időszakban tanulnak a varjúfiókák repülni, szüleik pedig fenyegetést látnak mindenben, ami él és mozog.

Emberekre támadó dolmányos varjak miatt zárták le a budapesti Ferenc teret. A IX. kerületi önkormányzat munkatársa a Telexnek elmondta, nem látnak lehetőséget a veszélyes madarak áttelepítésre, ezért döntöttek a közterület lezárása mellett.

Mint azt a 24.hu is írja, a varjak fiókáik védelmében támadhatnak emberre. A dolmányos varjak fiókaröptetése április végétől június elejéig tart, ebben az időszakban hagyják el a fészket a fiókák. Az ifjak ilyenkor tanulnak repülni, és nagyon kiszolgáltatottak, a szülők pedig nagy érőkkel védelmezik őket.

Mivel rengeteg varjú él városi környezetben, így az évnek ennek a szakában könnyebben kialakulhat ember-madár konfliktus, úgy is, hogy a járókelők nem is tudnak róla, hogy az aljnövényzetben megbújó fiókák közelébe mentek.

A felnőtt egyedek viszont veszélyforrásnak tekintik a közel kerülő emberekt, és rájuk is támadhatnak.

A varjak nem túl nagy testű madarak, azonban nem védtelenek, tudnak sérüléseket okozni. Mint írják, a hírek szerint hétfőn kórházba kellett szállítani egy idős nőt, miután egy tatabányai lakótelepen dolmányos varjak támadták meg. A beszámoló szerint ez aránylag gyakran megesik, az ottaniak félnek a varjaktól.

A probléma elvileg orvosolható lenne a fészkek és a fiókák áttelepítésével, ám ilyenkor félő, hogy a madárszülők nem találják meg az új helyet, ami a fiókák halálos ítéletét jelentené. Az önkormányzat szerint ráadásul a fészkek megközelítése sem egyszerű, mivel a varjak a legmagasabb fák legnehezebben hozzáférhető, csúcsi ágai közé építik meglehetősen stabil fészkeiket, amelyek eléréséhez emelőkosaras daruskocsi és akár útlezárás is szükséges lenne. Ez fészkenként akár százezres költséget is jelentene.

Emellett a probléma idővel magától megoldódik, hiszen amikor a fiókák megtanulnak repülni, a támadások is abbamaradnak.

A lap megjegyzi, ez alól kivételt jelenthetnek az úgynevezett "vérvarjak" támadásai, amelyek nem utódaikat védve, hanem pusztán szórakozásból mennek neki az embereknek.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) azt javasolja, varjútámadás esetén forduljunk szembe az állattal (ne fussunk el), karunkat széttárva mutassuk magunkat sokkal nagyobbnak és félelmetesebbnek (a kiabálás általában magától jön). A rámenősebb varjak, szarkák, sirályok esetében nyugodtan használjuk a kezünk ügyében lévő szatyrot, kézitáskát, könnyű hátizsákot, kabátot, esernyőt.

Címlapról ajánljuk
Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Történelmi bővülés után újabb nagy lépésre készül a Semmelweis Egyetem

Történelmi bővülés után újabb nagy lépésre készül a Semmelweis Egyetem

A Semmelweis Egyetem 492 orvostanhallgatója vette át diplomáját az MVM Dome-ban rendezett ünnepségen, ahol Merkely Béla rektor a hat évvel ezelőtt, a Covid-járvány idején indult évfolyam kihívásait és az egyetem fejlődését méltatta. A rektor kiemelte, hogy a Semmelweis mára Európa legjelentősebb háromnyelvű orvosképző intézményévé vált, és számos új klinikai területtel, valamint infrastrukturális fejlesztéssel gazdagodott. Orbán Gábor, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány kuratóriumi elnöke a mesterséges intelligencia térhódítása mellett az orvosi hivatás emberi oldalának fontosságát hangsúlyozta. Az ünnepséget követően az egyetem tízéves együttműködési megállapodást kötött a kaiserslauterni Westpfalz-Klinikummal, újabb németországi campust hozva létre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×