Infostart.hu
eur:
376.88
usd:
323.11
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
Nyitókép: Budapest Airport

Nem engedték fel a gépre a pap szentelt vizét, meg kellett innia a reptéren – reagált a Budapest Airport

A beléptetéskor nem engedték át az atyánál lévő szenteltvíztartó hengert, sőt, mivel folyadékot tartalmazott, azt mondták neki, hogy dobja el vagy igya meg. A repülőtér üzemeltetője közleményben reagált az esetre.

Meg kellett innia a nála lévő, különleges eszközben lévő szenteltvizet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Kulcsár Dávid veszprémi papnak, miután az egyik reptéri alkalmazott a szabályokra hivatkozva nem engedte felvinni a repülőre a folyadékot - írja a 777. A veszprémi főszékesegyház káplánja teljes döbbenettel áll az eset előtt.

A pap leírása szerint a fém szenteltvíztartó mindig vele utazik, ahogy a betegellátó felszerelés is a szentelt olajjal. Úgy fogalmaz, hogy "megszokta már a protokollt", ugyanis a római reptéren a biztonsági ellenőrzésnél soha nem veszi elő, hiszen még sosem volt gond belőle. Mint írja, tudják, hogy mi az és mit tartalmaz. Ellentétben a budapesti reptérrel, ahol mindig kiszedették vele, és mindig "cirkusz volt".

Az atya így ez alkalommal már előre kivette a kézipoggyászából a hengert, és előre szólt, hogy katolikus pap, ez pedig egy szenteltvíztartó. Erre a biztonsági ember szólt a kollégájának, hogy "Van itt valami fém cső, majd nézd meg!"

A "fém cső" nem ment át az ellenőrzésen, a pappal pedig kinyittatták a kézipoggyászát. Az ellenőrzést végző személy "mindent széttúrt", úgy, hogy a hátizsák cipzárja is tönkrement. Ismét el kellett magyaráznia a szenteltvíztartóról, hogy mi az, majd a reptér dolgozója azt mondta, hogy mivel nincs rajta feltüntetve az űrtartalom, így vagy kidobják a szakrális tárgyat, vagy kiöntik a tartalmát, vagy harmadik opcióként felkínálták, hogy Kulcsár Dávid atya meg is ihatja. Megjegyezte, nem volt kérdéses, hogy melyiket választja, bár 34 éves pályafutása alatt még sosem ivott szenteltvizet.

A veszprémi főszékesegyház káplánja a történethez hozzátette, hogy a saját országa repülőterén magyar állampolgárként lett megsértve vallásszabadságában.

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×