Infostart.hu
eur:
380.54
usd:
322.71
bux:
130353.43
2026. február 3. kedd Balázs
Nyitókép: Budapesti Közlekedési Központ

Fontos minisztériumi lépés történt a gödöllői HÉV felújítása érdekében

A tervek szerint a H8-as és H9-es HÉV felújítása során felüljáró is épülhet az Örs vezér terénél, továbbá több állomás és megállóhely is megújulhat a vonalakon.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium kiírta a tervezés előkészítésére vonatkozó előzetes piaci konzultációt a H8-as és H9-es (a gödöllői és az abból leágazó csömöri) HÉV felújítására. A pályázatokat március 26-ig lehet benyújtani – írja a vg.hu.

A projekt célja, hogy előkészítse a H8-as és H9-es HÉV vonalak korszerűsítésének, valamint az M2-es metró meghosszabbításának terveit. Az előzetes konzultáció során a jelentkezők véleményezhetik a később kiírandó közbeszerzési eljárást, amely egyebek mellett a fejlesztési tervek, a megvalósíthatósági tanulmány és a további szükséges engedélyek megszerzését célozza meg. A konzultáció alapján az Építési és Közlekedési Minisztérium

megvizsgálná az M2-es metró 7,9 km-es meghosszabbítását és az érintett HÉV-vonalak 27 km-es rekonstrukcióját is, aminek része két kilométernyi szakasz villamosítása is a H9-es vonalon.

A minisztérium egy versenyképes, akadálymentes városi-elővárosi gyorsvasúti rendszert szeretne létrehozni, ezzel javítva Pest vármegye keleti agglomerációs településeinek és Budapest X., XIV. és XVI. kerületeinek közlekedését. A portál azt írja, a tervezett közbeszerzés csak a tervezési feladatokra vonatkozik, de opcióként a közbeszerzésen nyertes cég a tervezői művezetést is elnyerheti.

A beruházás része lehet egy, az Örs vezér tere felett átívelő felüljáró, több más külön szintű csomóponttal és egy vasúti híddal együtt. A terveknek emellett tartalmazniuk kell a kapcsolódó útépítési beavatkozásokat, a közművekkel kapcsolatos átalakításokat és a P+R parkolókat is. A felújítás része kilenc állomás és megállóhely átépítése és akadálymentesítése is.

Címlapról ajánljuk
Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.

Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Az Egyesült Államok adott esetben komoly légicsapás-sorozatot tudna mérni Iránra, de nagy állományú szárazföldi csapatok nélkül lehetetlen megdönteni a helyi rezsimet – mondta az InfoRádióban a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense arra is kitért, hogy a térségbeli országok többsége nem is támogatja az amerikai beavatkozást, a felkelők pedig saját erőből nem képesek eltávolítani az iráni vezetést.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×