Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
323.69
bux:
147811.39
2026. november 5. csütörtök Imre
fotó: rendőrségi videó
Nyitókép: rendőrségi videó

„Maradjon fekve, mert leütötték” – folytatódott az antifa-per Budapesten

Csütörtökön a vádlottat, valamint három tanút hallgatott meg a bíróság az antifa-támadások ügyében. Demonstrálók is érkeztek a Fővárosi Törvényszékre.

Csütörtök reggelre a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületének környékét ellepték a rendőrök, a belépés jóval szigorúbb volt a megszokotthoz képest, és négy ellenőrző ponton is át kellett haladnia annak, aki be akart lépni a tárgyalóterembe. A tárgyalás megkezdése előtt Szabó Judit, a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője és később az eljárást vezető bíró is figyelmeztette a hallgatóságot, hogy a tárgyalást nem zavarhatják meg semmilyen módon – az előkészítő ülésen többször is tapsvihar fogadta a vádlottat –, illetve sapkát, napszemüveget és sálat sem viselhettek a tárgyalóteremben – írja az index.hu, amely hosszú riportszerű tudósításban számolt be a mai fejleményekről.

Simeon Truxot, vagy ahogy ő nevezi magát, Maját hallgatták meg, de mielőtt megkezdhette volna a vallomásának megtételét, a korábban érkező Betyársereg tagjai kivonultak a teremből, a hallgatóság tagjai között azonban ott maradt Budaházy György.

„Az elmúlt nyolc hónapban nem volt alkalmam készülni a tárgyalásra” – kezdte, kiemelve, hogy a nyomozati anyag német fordítását nem kapta meg. Sós József, az ügyben eljáró bíró ugyanakkor ismertette, hogy az iratok szerint megkapta a nyomozati anyag német fordítását, ám érdemi vallomást nem tett a nyomozás ideje alatt. Ebben maradtak.

A tanúk

Dudog László nem ismerte fel a vádlottak padján a német Truxot, de emlékszik rá, hogy a barátnőjével mentek haza kézen fogva az Arany János utcai metrómegállótól. Kicsit megálltak beszélgetni, de utána már kiestek az emlékei, csak az rémlik neki, ahogy a rendőrök és a mentők próbálnak segíteni rajta:

„azt mondta egy férfi, hogy maradjak fekve, mert leütöttek”.

A párját is tanúként hallgatta meg a bíróság, Fábián Orsolya sem ismerte fel a vádlottak padján bilincsben ülő Simeon Truxot. A nő szintén felidézte, hogy megálltak egy pár pillanatra, amikor rájuk támadtak hátulról, később pedig elvesztette az eszméletét. Arra viszont emlékszik, hogy borzalmas bűz terjengett, mert aceton, hígító és Technocol keverékét öntötték rá. A nő szerint bosszúból támadhattak rájuk, de nem tudja, mi válthatta ki ezt.

A csütörtöki tárgyalás harmadik tanúja egy Fővám téri kávézóban dolgozott, amikor arra lett figyelmes, hogy egy sapkás-maszkos emberekből álló banda félkörívben elkezdett rohanni három lengyel turista irányába. Nagyjából nyolc-tíz ember vette körbe a földön fekvő áldozataikat, egyikük viszont egy paprikaspray segítségével elkergette a támadókat. A tanú volt az, aki értesítette a rendőröket és a mentőket, előtte igyekezett a sebesüléseiket ellátni. A tanú támadóként azonosította Simeont a magassága és a copfja, valamint a szeme alapján, de arra nem tudott választ adni, hogy ha sapkában volt, akkor hogyan láthatta a copfját.

Ahogy arról az Infostarton is beszámoltunk 2023. február 9. és 11. között öt támadás történt Budapesten, amelyekben kilencen sérültek meg.

A vád szerint a német állampolgár a Fővám téri, a Gazdagréti téri és a Bank utcai támadásban vett részt, részben figyelő-követő, részben bántalmazó szerepben. A Fővárosi Főügyészség a vádlottak közül a német állampolgárt, Simeon Ravi Truxot négyrendbeli bűnszervezetben – részben társtettesként, részben bűnsegédként – elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és egyrendbeli aljas indokból, bűnszervezetben elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja.

Budapest, 2025. február 8. Résztvevők vonulnak az antifasiszta szervezetek tüntetésén Budapesten, a budavári evangélikus templomnál 2025. február 8-án. MTI/Lakatos Péter
Budapest, 2025. február 8. Résztvevők vonulnak az antifasiszta szervezetek tüntetésén Budapesten, a budavári evangélikus templomnál 2025. február 8-án. MTI/Lakatos Péter

Polgárjogi igényeit is ismertette a tárgyalóteremben a két sértett, egyikük 10 millió, míg a másik fél 2 millió forintos sérelemdíjat követel a német vádlottól.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×