Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Pixabay

Nem csatlakozik a szombati orvostüntetéshez a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

A Magyar Orvosi Kamara március 8-ára tervezett demonstrációján a testület hivatalosan nem vesz részt, de magánemberként bárki elmehet.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) helyi elnökeinek 80, a küldöttgyűlés tagjainak pedig 73 százaléka egyetért azzal az elnöksége döntéssel, mely szerint a MESZK tevőlegesen nem vesz részt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati tüntetésén - írja a nepszava.hu.

A lap úgy értesült, hogy bár a szervezet hivatalosan nem képviselteti magát a demonstráción, magánszemélyként bárki elmehet. A részvételt a megkérdezett elnökök 11, a küldötteknek pedig a 23 százaléka tervezi.

A MESZK elnöke, Balogh Zoltán a lapnak azt mondta,

a szakdolgozók leginkább a bérekkel elégedetlenek, az orvosi kamara rendezvénye pedig nem erről szól.

A közösségi médiában elkezdett terjedni, hogy az egyik megyei kórházban azt a tájékoztatást kapták a dolgozók, hogy semmiféle olyan szimbólummal (zászló, jelvény) nem jelenhetnek a meg a tüntetésen, amelyből kiderül, hogy a résztvevő egészségügyi dolgozó. A MESZK elnöke szerint vélhetően egy kórházi főnővér kérte a munkatársaitól, hogy ne a szervezet pólójában menjenek a demonstrációra.

Balogh Zoltán arra a kérdésre, hogy most miért nem ismételhető meg a 2015-ös nagy egészségügyi demonstráció idején létrejött összefogás a szakmai kamarák és az ágazati szakszervezetek között, azt felelte, hogy az egy laza összefogás volt, ahol két különálló rendezvény végül találkozott.

A MESZK elnöke arról is beszélt, hogy a szakdolgozók béremelése még nem érte utol az orvosokét, ugyanis a bértábla "felülről zárt". Tizenhat szolgálatban eltöltött év után megszűnik a négylépcsős előmeneteli rendszer, és csak a munkáltató jóindulatán múlik a további béremelés.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×