Infostart.hu
eur:
380.93
usd:
321.86
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Egy nő padon ül a balatonfüredi Tagore sétányon az őszi napsütésben 2020. október 20-án.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Közelít a fordulat, de addig még többször is jöhet havazás - időjárás-jelentés

A következő 36-48 órában még hiánycikk lesz a napkorong, a borult égből pedig több helyen is számíthatunk gyenge (vegyes halmazállapotú) csapadékra. Csütörtökön kezdhet határozottabban szakadozni a felhőzet.

Kedden borult, párás időben lesz részünk. A csapadéksáv dél felé mozdul, amelyből a hegyek kivételével esőre, majd estétől már síkvidéken is egyre inkább havas esőre, később havazásra kell számítani. Az északias szél az Alpokalján és a Zemplén térségében élénk, olykor erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul.

Szerdán jobbára borult lesz az ég és szórványosan előfordul eső, havas eső, hószállingózás, kisebb havazás. A nap második felétől észak felől vékonyodni kezd a felhőzet, csökken a csapadékhajlam. Az északi szél többfelé megélénkül, néhol időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3 fok között valószínű, a csúcsérték 0 és +5 fok között várható.

Időjárási helyzet Európában kedd estig:

Európa legnagyobb részének időjárását anticiklonok alakítják, így döntően borult, párás az idő. Nagyobb területen napos tájak csak a Skandináv-félsziget északi részein és az Ibériai-félszigeten vannak. Eközben Olaszország fölött mediterrán ciklont figyelhetünk meg, hatására a térségben sokfelé esik az eső, a Balkán-félszigeten és a Kárpát-medencében helyenként havas eső, havazás is előfordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csak a legdélebbi területeken alakul 15 fok felett, ezzel szemben Skandináviában és a Kelet-európai-síkságon napközben is fagy.

Kedd estig a Kárpát-medence időjárását az említett ciklon határozza meg, összességében több helyen számíthatunk gyenge, vegyes halmazállapotú csapadékra.

Címlapról ajánljuk
Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×