Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Glasshouse Images/Getty Images

Álmos Péter: az orvosok többsége visszautasítja a hálapénzt, de a béreket szinten kellene tartani

Hálapénz elfogadása miatt gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség két győri orvost és két asszisztenst. A Nemzeti Védelmi Szolgálat jelentette fel őket. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint egyre ritkábbak az ilyen esetek.

Mint arról az Infostart is beszámolt, gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség egy főorvost, egy beosztott orvost, valamint két asszisztenst, akik a győri kórházban nyújtott ellátásért rendszeresen pénzt fogadtak el. A nyomozók az egészségügyi dolgozókat a bűncselekmény elkövetésekor tetten érték, pénteken munkahelyükön fogták el, majd a rendelőkben történő kutatást követően előállították a rendőrségre. Az eljárás üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt indult meg.

Egyre ritkábban fordul elő, hogy egy egészségügyi dolgozó hálapénzt fogad el – mondta el a Magyar Orvosi Kamara elnöke az üggyel kapcsolatban az InfoRádióban.

"Korábban, amikor még nem volt illegális, akkor az orvosok 60 százaléka nem fogadta el ezt a pénzt, 40 százalékuk igen, de csak az orvosok mintegy 10 százalékának jelentett ez olyan szintű hozzájárulást a jövedelméhez, amit a néhány évvel ezelőtti béremelés csak részben tudott kompenzálni" – mondta Álmos Péter. Megjegyezte: a béremelésnek már jó pár éve, és 30 százalék feletti inflációs környezetben sokat vesztett az orvosi és szakorvosi bérek értéke is, ezeket szinten kellene tartani.

A hálapénz elfogadásának gyanúja csak az ellenőrzések 1-3 százalékában igazolódik be, az elkövetők pedig jellemzően idősebb orvosok – tette hozzá Álmos Péter. Azokon a területeken, főleg a műtétes szakmákban, ahol ez korábban is rendszerszintű probléma volt, inkább a magánellátásba csatornázódtak át ezek az extra jövedelmek, ahol legálissá vagy néhol "szürke jellegűvé" váltak. Fontos lenne feltárni, mutatott rá, hogy azokban a ritka esetekben, amikor még előfordul a hálapénz, pontosan mi is történik.

A kamara elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy

a hálapénzt nemcsak elfogadni illegális, hanem adni is.

Tapasztalataik szerint a betegek részéről a felajánlás inkább előfordul, mint hogy az orvos arra tesz célzást, hogy hálapénzt kérne.

"A kollégáink döntően visszautasítják a hálapénzt és az ezzel kapcsolatos próbálkozásokat" – szögezte le Álmos Péter.

Az InfoRádió megkereste a Belügyminisztériumot, amely a Nemzeti Védelmi Szolgálathoz irányította a szerkesztőséget. Amint megérkezik a válasz, beszámolunk róla.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

A péntek délutáni, több áldozatot szedő orosz rakétatámadás után Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetést adott ki: hírszerzési információk alapján hasonló akcióra kell számítani az elkövetkező 48 órában. Lettország bekérette az orosz követségi ügyvivőt azt követően, hogy egy rakéta eltalálta a balti állam külképviseletét az ukrajnai Szlavjanszk városában - a támadásban két konzulátusi dolgozó is megsebesült. Az amerikai szenátusban gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán, a demokraták ugyanis jelezték republikánus kollégáiknak, hogy készek akár már a jövő héten megszavazni azt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×