Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Facebook/Magyar Péter

Magyar Péter: a magyar nép igazi arca abban az 1956-os 13 napban mutatkozott meg

A Tisza Párt Budán, a Széna téren tartotta október 23-i rendezvényét és megemlékezését. Magyar Péter pártelnök a Széna téren mondott beszédet.

A Tisza Párt hívei a Bem József-szobortól vonultak a Széna térre. Énekekkel, bejátszásokkal tűzdelt műsor után, negyed hat magasságában lépett a Mammut bevásárlóközpont két épülete között felállított színpadra Magyar Péter. Felidézte az 1956-hoz vezető eseményeket, majd arról beszélt, hogy a magyar nép sokáig csak tűrt, de aztán a sok erőszak és kizsákmányolás után torkig lett. És akkor eljött '56 október 23-a. A rengeteg történet, ami ekkor született, azzá forr össze, amit úgy hívunk, a hazánk. A magyar föld, ami nem eladó, nem átjátszható semmi pénzen, szent és sérthetetlen. "Ezt kell a fejébe verni minden politikai igazgatónak és minden külügyminiszternek" – közölte.

"Elhatároztuk, hogy a Tisza Párt visszaadja a magyar népnek a nagy közös jelképeket, amiket kisajátított a hatalom. Ilyen a lyukas zászló – legyen újra mindannyiunké, emlékeztessen minket a kötelességünkre: megóvni a hazánkat minden időben" – fogalmazott Magyar Péter.

Ünnep az, amikor a nép megérzi, hogy erősebb az elnyomóinál. "Ünnep az is, amikor elzavarjuk az elnyomó diktátorokat. Sokan állítják, hogy az elnyomók kiismerték a magyar néplelket. Szerintem tévednek.

A magyar nép igazi arca ebben a 13 napban mutatkozott meg.

Amikor az utcán vonultak. Amikor a betört ablakú üzletekből sem vitték el az árut. Amikor érintetlenül hagyták a forradalomra gyűjtött pénzt az utcán" – sorolta, hozzátéve: vajon tudatában vagyunk-e, mit tettek ezek az emberek, mit köszönhetünk nekik? A pártvezető szerint az emberek ma is tudnák, mit kell tenniük ilyen helyzetben, de most is élnek az országban gyávák és árulók. "Ma is köztünk élnek, sőt, irányító pozícióban vannak olyanok, akik büszkén vallják, hogy nem tennék meg azt, amit megtettek a pesti srácok akár 14 évesen a hazájukért" – fogalmazott.

Egy olyan ember vezeti hazánkat, aki az 1956-os hősökhöz hasonlóan az orosz csapatok kivonását követelte 1998-ban, de ma már minden szavával meggyalázza 1956 szellemiségét, állította, számon kérve: "hova tűnt a »ruszkik, haza«, miniszterelnök úr?"

A kormány semlegességről beszél, amire viszont nincs felhatalmazása a magyar néptől, mondta Magyar Péter. Szent István király nyugati, keresztény útra helyezte Magyarországot, a hunyadiak a testükkel védték. Ott van 1956 felhatalmazása, amikor egy ország állt ki az ellen, hogy hazánkat a keleti útra kívánják terelni. És van az 1989 felhatalmazása arra, hogy az ország a nyugati világhoz csatlakozzon, ahogy erre hatalmaz fel a NATO-csatlakozás és az EU-népszavazás is.

Ezután arról beszélt, hogy tizennégy év alatt az "állampártnak" minden lehetősége megvolt arra, hogy a magyarok mindennapi munkájára és az uniós támogatások tízmilliárdjaira támaszkodva egy fejlődő országot építsen, de ehelyett politikai, gazdasági és morális válságba sodorta az országot. Miközben sokan a létminimum alatt élnek, az elit meggazdagodott. Soha ilyen kevés gyerek nem született Magyarországon. Kétmillióan élnek állandó háziorvosi felügyelet nélkül. Bezárják a postahivatalokat. Miközben ezermilliárdokat szórtak el környezetszennyező akkumulátor-beruházásokra, a magyar kkv-k az életben maradásért küzdenek - sorolta. Szerinte a kormány átverte az embereket, korábban őt is. Polgári, jóléti országot ígértek, de egy feudális, megosztott társadalmat hoztak létre. "Mondjuk ki: eddig és ne tovább, vége van" – jelentette ki.

Becsület, tisztesség, igazság, irgalom, érzékenység, türelem, vendégszeretet, megértés – ezek egy hazaszerető kormány jelszavai, mondta.

Számos végrehajtandó feladat van előttük, ehhez az alábbiakat tervezik tenni, ha kormányra kerülnek:

  • azonnal beléptetik az országot az Európai Ügyészségbe
  • hazahozzák a befagyasztott uniós pénzeket
  • befoltozzák a réseket, amelyeken milliárdok zúdultak az oligarchákhoz
  • legfeljebb két ciklusig lehet valaki miniszterelnök
  • az önkormányzatok függetlenségét visszaállítják, dönthetnek a saját működésükről
  • kiküszöbölik a csorbákat az Alkotmányon, a legfontosabb törvény "valóban mindannyiunké lesz"

A párt 65 munkacsoporttal és sok szakemberrel dolgozik a jövőbeni kormányprogram kidolgozásán, hogy a magyaroknak legyen lehetősége egy vonzó Magyarországhoz vezető programra voksolni. November 5-től társadalmi párbeszédet indítanak "a magyarok hangja" címmel, kikérik az emberek véleményét oktatási, gazdasági és más kérdésekről.

Vezetőválasztást indítanak a szerdai nappal a honlapjukon, hazaszerető embereket keresnek, politikusokat és szakembereket is, akikkel 2026 májusában "átvesszük a kormányzás felelősségét és sikeresen állítjuk át az országot egy növekvő, európai pályára".

"Véget vetünk az ezeréves átoknak, 2026-ban leszállunk a kompról, mert a hintapolitizálás sosem tett jót Magyarországnak", a komp sehova nem tartozik.

"Mi a hídépítők nemzedéke leszünk, a kompátkelők helyére hidakat építünk, összekötjük a keletet a nyugattal, a jó üzleti lehetőséget a jó üzlettel",

magyarázta, hozzátéve: Magyarországnak nem semlegesnek kell lennie gazdaságilag, hanem barátinak.

Szerinte a rezsim ellenszere a tett, fel kell állni a fotelekből és azt mondani, elég volt. A hazának most szüksége van a tehetséges magyarokra és mindenkire, aki szembe akar nézni a "nemzeti együttbűnözés rendszerével".

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×