Infostart.hu
eur:
377.28
usd:
319.52
bux:
129269.45
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Magyar Közút/Facebook

Lángoló kocsi gurult a közlekedők közé az M0-son – videó

Két „forró”, de különböző kimenetelű esetről számolt be a Magyar Közút a közösségi oldalán.

Menet közben kigyulladt nemrég egy jármű az M0-ás autóúton Csömör térségében, de szerencsére sikerült lehúzódnia a sofőrnek. Mint Facebook-bejegyzésében a közútkezelő fogalmaz, egy aprócska probléma volt csak: elfelejtette, vagy nem tudta behúzni a kéziféket, így pár perc után a kocsi lángolva begurult a sávok közé. Mint kiderült, a kocsit nemrég vásárolta a sofőr, nem is volt még átíratva, és a vezető a végén el is hagyta a helyszínt.

A videóban szereplő második esetnél a Magyar Közút szigetszentmiklósi mérnökségének egyik művezetője észlelt füstöt, amiről először azt hitte, hogy egy, a leállósávon tartózkodó autó gyulladt ki, de ahogy közelebb ért, látta: a rézsű ég. A nála lévő poroltóval végül sikerült megfékeznie a lángokat, majd a kiérkező BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság segítségével elkerülni a nagyobb bajt.

„Tanulságok? Legyen nálad poroltó. Ha pedig megállsz – bárhol is vagy –, húzd be a kéziféket és ne hagyd el a helyszínt. És figyeljetek arra, hogy nyáron, egy mostanihoz hasonló szárazabb időszakban egy eldobott csikk is könnyen nagyobb tüzet okozhat” – zárul a bejegyzés.

Címlapról ajánljuk
Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×