Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 3. vasárnap Irma, Tímea
A párt logójával ellátott szavazóurnák a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos tisztújító kongresszusán a Villányi úti Konferenciaközpontban 2016. június 25-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Utolsó nagy ingatlanától is megvált az MSZP

A több mint 6800 négyzetméteres telken álló Villányi úti pártházból diákszálló lesz.

Eladta a Villányi úti székházat a Magyar Szocialista Párthoz (MSZP) köthető Szociális Demokráciáért Alapítvány - írja az rtl.hu. A 6828 négyzetméteres telken található ingatlant – amelyben az Edutus Egyetem is működött – az a Recorde Alapkezelő Zrt. által kezelt RFR Ingatlanalap vásárolta meg, amely a Concorde Csoport tagjaként jött létre erre a projektre idén februárban.

A márciusi tranzakció vételáráról az MSZP és a Recorde Alapkezelő sem adott tájékoztatást üzleti titokra hivatkozva, de a párt állítása szerint független értékbecsléssel állapították meg a kért összeget.

A portál a földhivatali papírokra hivatkozva azt írta, az ingatlant a tranzakciót megelőzően jelentős összegű jelzálog terhelte: 2020-ban 400 millió forintot, 2022-ben 250 millió forintot, 2023-ban pedig 200 millió forintot jegyeztetett be a Leisztinger Tamáshoz köthető Kreditor Zrt.

Kutas Gábor, a Recorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója azt közölte, hogy szakmai befektetőként vásárolták meg az épületet, amelyben funkcióváltás után 144 férőhelyes és 72 szobás diákszállót, valamint irodákat alakítanak ki.

A fejlesztő tájékoztatása szerint az átalakítással szeptemberben végeznek is, a kollégium a Móricz Student Living nevet kapja majd, üzemeltetője pedig a Forestay Group lesz, amely több egyetemmel is tárgyal a szobák hasznosításáról, de közvetlen kapcsolatban is áll külföldi diákokkal. A látványterveket várhatóan a jövő héten mutatják be.

A tulajdonosi jogokkal rendelkező alapítvány több hónapig tartó, meghívásos versenyeztetési eljárás során adta el a Villányi út 11-13. szám alatti ingatlant.

Az eljárás első fordulójában 11 érdeklődő jelezte szándékát az ingatlan megvásárlására, közülük hatan adtak írásos ajánlatot is. Ezután a két legmagasabb ajánlatot tevő pályázóval folytatták a tárgyalásokat.

Az MSZP a rendszerváltás után több száz ingatlan tulajdonával rendelkezett az MSZMP jogutódjaként, azonban azóta ez a vagyon drasztikusan lecsökkent. A legértékesebbek közül eladták például a Köztársaság téri, valamint a Jókai utcai központi épületet is, és értékesítettek pesti és vidéki pártirodákat is.

Címlapról ajánljuk
Történelmi világcsúcs maratonfutásban – Csodacipő, speciális energiazselé, ideális időjárás

Történelmi világcsúcs maratonfutásban – Csodacipő, speciális energiazselé, ideális időjárás

Az élmezőny tagjai között nagyon komoly versengés alakult ki, egymást is inspirálták, motiválták. Valószínűleg ez is eredményezte azt az egyedülálló sportteljesítményt, hogy az első három helyezett megdöntötte a korábbi világcsúcsot – így értékelte az InfoRádióban a vasárnapi London Marathon eredményeit Gyimes Zsolt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétika Tanszékének egyetemi docense.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×