Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
V. Tisza-tavi PET Kupa. Forrás: Facebook / PET Kupa
Nyitókép: Forrás: Facebook / PET Kupa

Még soha ennyien nem vettek részt a Tisza-tavi PET Kupán - videó

Rekordszámú résztvevővel, 19 csapat, 80 kenu és mintegy 370 önkéntes, köztük csaknem 40 gyerek közreműködésével mintegy 7,5 tonna hulladéktól mentesítették a Tiszát június 27-30. - közölték a szervezők.

2023 vége és 2024 márciusa között hét árhullám vonult le a Tiszán, jelentős mennyiségű hulladékot terítve szét az ártéri erdőkben, nádasokban. Amíg Kárpátalján a hulladékgazdálkodás nem indul jelentős fejlődésnek - mintegy 200 településen nincs hulladékszállítás -, addig a hulladék utánpótlása minden évben biztosított lesz - olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint a korábbiaknál nagyobb flottával és mintegy 80 kenuval rajtolt el az V. Tisza-tavi PET Kupa, hogy hulladék után kutatva evezze végig a Tiszafüred - Tiszaszőlős - Tiszaderzs - Tiszanána-Dinnyéshát közötti folyószakaszt. A 370 fős mezőny körülbelül 20 százaléka gyerek volt, az oktatási intézmények is képviseltették magukat az akció során.

A verseny június 27-én a hajóépítéssel vette kezdetét a Tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban. Az V. Tisza-tavi PET Kupán a csapatok 3 nap alatt több mint 7,5 tonna hulladéktól mentesítették a folyót, amivel bőven felülmúlták a tavalyi 6,5 tonnás mennyiséget. A hulladék jellege változatlan, továbbra is PET-palackokból van a legtöbb, hiszen ezek a súlyuk miatt könnyen úsznak a vízen, de sok az üveg, a fémdoboz és a kommunális hulladék is az ártéri területeken.

A közlemény szerint a legtöbb hulladékot az MBH Bank csapata gyűjtötte. Őket a Decathlon csapata követte, míg a harmadik helyet a Siemens Energy érdemelte ki. A Tisza-tó Hőse - azaz az 1 főre jutó legtöbb hulladékot gyűjtő csapat - a Decathlon lett.

A csapatok összesen több mint 2300 zsák hulladéktól mentesítették a Tiszát. A kommunális hulladékot, a szelektív, valamint a még szelektálásra váró hulladékot Kiskörére, a Folyómentő Központba szállítják, ahol további válogatás, előkészítés után adják át újrahasznosításra. Ezáltal ennek az óriási mennyiségnek körülbelül a 60 százaléka körforgásban tartható és értékes másodnyersanyagként kelhet új életre - olvasható az összegzésben.

Az V. Tisza-tavi PET Kupával párhuzamosan - egy időben és helyszínen, tiszafüredi központtal - rendezték meg a Burger King Ultra Tisza-tó versenyt, melynek szervezői a környezetvédelem iránti elkötelezettségüket azzal is bizonyították, hogy idén a versenyen értékesített testmatricákból befolyó összeget a PET Kupa Egyesületnek ajánlották fel - olvasható a közleményben.

A rendezvény főtámogatója az Energiaügyi Minisztérium volt - áll az összegzésben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×