eur:
395.15
usd:
368.91
bux:
69838.76
2024. június 18. kedd Arnold, Levente
Nyitókép: Pixabay.com

Végre hivatalosan is elárultak részleteket az új KRESZ-ből

A jogszabály-előkészíésben részt vevő szakemberek bemutatták az új törvény hét alapelvét.

Több mint egy évtizeddel az első kormányzati ötletbörze után jelenleg 2025. március 31-re ígéri az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), hogy „a kormány által beterjeszthető” formába önti az új KRESZ-t – hangzott el egy háttérbeszélgetésen a tárca Váci úti épületében.

Jelenleg öt munkacsoportban dolgoznak a minisztérium és a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) munkatársai más külső szakértőkkel együtt lépésről lépésre az új KRESZ-en. A jogszabálytervezet szellemiségét és számonkérhetőségét meghatározó új alapelveket mutatták be az előkészítésben dolgozó szakemberek, ezt ismertette a vezess.hu.

Az új KRESZ-t indító legelső alapelv a személy és vagyonbiztonság, ezek között a fontos szabályok, hogy aki a közúti közlekedésben részt vesz,

  • úgy kell közlekednie, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne sértse, és ne veszélyeztesse;
  • tilos szándékosan hátráltatnia más forgalmi műveletét, tilos a résztvevők közötti távolságot veszélyes mértékűre csökkentenie, és tilos a közlekedés rendeltetésével ellentétes magatartást tanúsítania;
  • haladéktalanul és hatékonyan cselekednie kell a közúti közlekedés körében kialakult veszély elhárítására, az elkerülhetetlen sérelem vagy kár mértékének a csökkentése érdekében.

A második alapelv a szabálykövetés, ennek új részei közül ezek a legfontosabbak a tervezetben. Ennek egyik szabálya, hogy közúti jelzés utasítása és jogszabályi rendelkezés eltérő tartalma esetén az utasítás szerint kell eljárni. A rendelkezésektől abban az esetben lehet eltérni, ha

  • az adott jelzés vagy észlelt egyéb akadály minden kétséget kizáróan üzemzavarból fakad, vagy
  • a közúti közlekedésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések más általi megszegése miatt nem tarthatók be.

Az együttműködés a harmadik alapelv neve, és ez azt jelenti, hogy aki a közúti közlekedésben részt vesz,

  • a forgalom észszerű és biztonságos menetének biztosítása érdekében türelmes, előzékeny és együttműködő viselkedést kell tanúsítania a forgalom más résztvevőjével szemben, valamint
  • úgy kell eljárnia, hogy a forgalomban való jelenléte, mozgása, közlekedési szándéka a forgalom más résztvevője számára ne legyen megtévesztő, továbbá egyértelműen felismerhető és megfelelően észlelhető legyen.

Az új KRESZ negyedik alapelve az esélyegyenlőség, ennek értelmében a közúti közlekedésben részt vevőnek figyelemmel kell lennie a nála védtelenebb biztonságának a megóvására, és minden helyzetben fokozott óvatosságot kell tanúsítania a legvédtelenebb közlekedési résztvevők biztonsága érdekében.

Bizalmi elv az ötödik alapelv, eszerint aki a közúti közlekedésben részt vesz, számíthat arra, hogy a közúti közlekedésre vonatkozó szabályokat a közlekedés más résztvevője is megtartja.

A fenntarthatóság a hatodik alapelv: aki a közúti közlekedésben részt vesz, minden helyzetben úgy kell eljárnia, hogy kerülje a szükséges mértéket meghaladó környezeti terhelést.

Az utolsó, hetedik alapelv az új KRESZ-ben az elvárható döntés. Aki a közúti közlekedésben részt vesz, mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a tőle elvárható biztonságos vezetéshez szükséges tudással és képességekkel rendelkezzen.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.18. kedd, 18:00
Horváth Péter
a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke
Így alakulnak a négyzetméterárak a legnépszerűbb nyaralóhelyeinken

Így alakulnak a négyzetméterárak a legnépszerűbb nyaralóhelyeinken

Emelkedtek az árak Magyarország kiemelt üdülőövezeteinek lakóingatlan- és üdülőpiacain 2023-ban, azonban az egyes üdülőkörzetekben változatosan alakulnak az árak – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből. A Dunakanyarban több mint 30 százalékkal nőtt a négyzetméterenként fizetett átlagár, ahogy a Balatonnál és a Mecsek-Villány térségben is jelentős volt az áremelkedés. A Tisza-tó környékén és a Mátra-Bükk térségben azonban továbbra is kedvezőbb árakon lehet ingatlanhoz jutni. A nyolc kiemelt üdülőkörzet között jelentős különbség mutatkozik az árazás tekintetében: a legdrágább üdülőkörzet Budapest és a Balaton környéke, a legolcsóbb pedig változatlanul a Tisza-tó környéke.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. június 18. 13:08
×
×
×
×