Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.39
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pixabay

Elfogtak két férfit, akiket a szélsőbalos szervezet elleni támadással gyanúsítanak

Hétfőn kapucnis, feketébe öltözött férfiak támadták meg a Fáklya radikális baloldali szervezet workshopját és vetítését a józsefvárosi Kesztyűgyár közösségi házban.

Elfogtak két férfit, akiket közösség tagja elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint Budapest VIII. kerületében a Mátyás téren egy közösségi házban tartott rendezvényre ment be egy társaság hétfő délután. Az arcukat elfedő ismeretlenek berendezési tárgyakat rongáltak meg és bántalmazták a rendezvény egyik résztvevőjét, aki könnyű sérüléseket szenvedett.

A BRFK közösség tagja elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen, felderítésükre nyomozócsoportot hozott létre. A két feltételezett elkövetőt a bűncselekménytől számított 24 órán belül azonosítottak és egyiküket Szentesen, a másikat pedig egy budapesti koncerten fogták el kedden.

A 19 és 39 éves férfiakat kihallgatták, a gyanúsítottak megtagadták a vallomást, a fővárosi nyomozók őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×