Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
321.92
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Thanasis Zovoilis/Getty Images

Drámai halálesetek a nyíregyházi kórházban

Néhány napon belül két kismama is meghalt szülés után a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórházban. Az intézmény szerint a két eset között nincs összefüggés.

A kórház vezetése azt közölte: „mindkét kismamánál előre nem látható események történtek, amit a szakszerű ellátás ellenére sem tudtak visszafordítani” – írja cikkében a Blikk.

Az egyik esettel kapcsolatban a lap megkeresésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte: foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekmény miatt folytatnak büntetőeljárást, ám a nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módjukban adni. A Blikk információi szerint

egy igazságügyi orvosszakértői vélemény elkészültére várnak, ami alapján el lehet dönteni, hogy a nő halálával összefüggésben az orvosok hibáztak-e.

A fiatal asszony édesanyja a lapnak azt mondta, a lányát a laboreredmények miatt a várandóssága 33. hetében megcsászározták, de szerinte túl későn, mivel a lányánál terhességi toxémiát mutattak ki. „A lányom férje hiába jelezte, hogy baj van, nem cselekedtek azonnal” – magyarázta a lapnak az édesanya. A kismama ugyan még megölelhette az ikergyerekeit, de a keringése végül összeomlott, és fél nappal a szülés után elhunyt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kórház Jósa András tagkórházának Szülészet-Nőgyógyászati Osztályán évente több mint 5000 szülést vezetnek le az orvosok, közöttük számos komplikált, súlyos állapotú anya szülését is. „Miután az osztályukon anyai halálozás régóta nem volt, így az eset nagyon megrázta a betegek életéért küzdő kollégákat, illetve a többi dolgozót is.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kórházak vezetése mindkét esetnél elrendelte a belső vizsgálatot,

amely megállapította, hogy olyan visszafordíthatatlan és előre nem látható folyamatok indultak el a kismamák szervezetében, amit a legszakszerűbb és a leggondosabb beavatkozás ellenére sem tudtak orvosaink visszafordítani. A két sajnálatos eset között semmilyen összefüggést nem tárt fel a belső vizsgálat” – válaszolta a lapnak írásban Vitkai Éva, az intézmény sajtófőnöke.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×