Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.02
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Farkas Bertalan űrhajós óriás buborékot készít a Magyar Asztronautikai Társasággal közösen támogatott, A világűr titkai című kiállításon a Babilon Centerben 2013. szeptember 23-án. Az egyedülálló élményprogramon az iskolások interaktív módon szerezhetnek ismereteket a világegyetemről, az űrkutatásról és a lézerekről.
Nyitókép: MTI/Földi Imre

Farkas Bertalan: a szellemem még mindig fenn röpköd

Az első magyar űrhajós is segíti majd a kiválasztott két utód felkészülését az utolsó fázisban.

A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn. Azt még nem tudni, hogy pontosan milyen kutatási projektekben vesz majd részt a 32 éves gépészmérnök, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott, de az biztos, hogy egy hónapot fog tölteni a világűrben. A HUNOR program keretében kiválasztott asztronauta felkészülését az első magyar űrhajós is segíti.

„Fizikailag itt vagyok, de a szellemem azért valahol még mindig ott fönt röpköd, és minden egyes pillanatra vissza kell emlékezni” – mondta Farkas Bertalan az InfoRádióban. Hozzátette, hogy csodálatos emlékként élte meg a kiválasztás pillanatát Magyari Bélával, aki az ő tartaléka volt, és azt üzente Cserényi Gyulának, hogy hasonló lelkesedéssel készüljön a feladatra, mert bármi megtörténhet.

„Két ember összehangolt munkája kell ahhoz, hogy az a csodálatos, nagyszerű tudományos program, amit a magyar népért, a magyar nemeztért csinálnak a nemzetközi együttműködés területén belül, valóra váljon” – fogalmazott Farkas Bertalan.

Farkas Bertalan hozzátette, hogy örömmel vesz részt a felkészítés utolsó szakaszában, hiszen nagyon sokat tud arról mondani, hogy mire számíthat az úrhajós az űrutazás során. Úgy fogalmazott, hogy a legfontosabb a küldetés teljesítése és a sikeres visszatérés, és megjegyezte, ha tehetné, most is visszamenne a világűrbe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×