Infostart.hu
eur:
377.07
usd:
317.68
bux:
130421.7
2026. február 9. hétfő Abigél, Alex
Nyitókép: Facebook/ Interrail

Európára nyitott magyar fiatalok ezrei előtt újra itt a nagy utazási lehetőség - sőt!

Újabb pályázati kör nyílik meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében, idén közel 800 magyar fiatal nyerhet ingyenes európai vonatbérletet - közölte Ujhelyi István szociáldemokrata európai parlamenti képviselő, a program mentora hétfőn.

A program idei első kiírásában 35 500 ingyenes bérletet oszt ki az Európai Unió, ebből az előzetes kvóta alapján 779 jut majd a tizennyolc éves magyar fiataloknak. A magyar fiataloknak járó kvóta későbbi megemelése idén is várható, köszönhetően annak, hogy Magyarországon rendszeres a túljelentkezés az ingyenes utazási lehetőségre - közölte Ujhelyi István.

A kedden megnyíló pályázati forduló részleteit ismertetve a szocialista EP-képviselő elmondta: az érintett fiataloknak április végéig le kell adniuk jelentkezésüket az Európai Bizottság erre a célra készített online felületén. Ebben a pályázati körben azok a fiatalok pályázhatnak, akik 2005. július 1. és 2006. június 30. között születtek, ezt a két dátumot is beleértve. Az uniós tagországok állampolgárai mellett ezúttal is pályázhatnak az Erasmus+ programhoz társult nem uniós országokban élő fiatalok is, így például Észak-Macedóniából, Izlandról, Liechtensteinből, Norvégiából, Szerbiából vagy Törökországból.

Azok, akiket ebben a pályázati körben kiválasztanak és ingyenes InterRail-bérletet nyernek, legfeljebb

harminc napig ingyen utazhatnak majd Európában a 2024. július és 2025. szeptember közötti időszakban.

Ujhelyi István elmondta, ez lesz a kilencedik pályázati forduló. Eddig több mint egymillió európai fiatal élt már a lehetőséggel, Magyarországról pedig közel harmincezren pályáztak, és a kvóta alapján eddig valamivel több mint hatezren utaztak is már a vonatbérlettel.

Az EP-képviselő hangsúlyozta, hogy a DiscoverEU program finanszírozása és jövője hosszú távon biztosított.

Az uniós program keretében kiválasztott fiatalok

legfeljebb ötfős csoportokban utazhatnak,

a fogyatékossággal élő vagy egészségügyi problémákkal küzdő résztvevők kísérőket is vihetnek magukkal. Annak érdekében, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a résztvevők más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány.

Mint Ujhelyi István az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, dolgoznak azon, hogy a következő években minél több - például magyar - szálláshely is rácsatlakozzon erre a kedvezményre, megszólítva az érintett fiatalokat, hogy az európai fiatalok minél nagyobb száma Magyarországot célozza meg, ha utazni akar. Erről tárgyal a hazai turizmusügynökséggel (MTÜ) és a MÁV-val is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Könnyedén áttelel a szőlőkabóca – Nem áll le a szőlőpusztulás, egy borvidék a legrosszabbra készül

Zalában több mint 200 ezer tőke szőlőt jelöltek ki kivágásra az aranyszínű sárgaság terjedése miatt. A Zalai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke az InfoRádiónak azt mondta: a hideg tél sem állítja meg a fitoplazma terjedését.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ischinger: Európa-szerte atomrakétákat kellene telepíteni

Ischinger: Európa-szerte atomrakétákat kellene telepíteni

Franciaország nukleáris kilövőállásokat kell telepítenie Európa-szerte, míg Németországnak ki kell építeni egy olyan hadsereget, amely képes egész az egész kontinenst megvédeni – állítja Wolfgang Ischinger, korábbi washingtoni és londoni német nagykövet, a müncheni biztonságpolitikai konferencia korábbi elnöke. Ischinger szerint erre úgy is szükség van, hogy szerinte az Egyesült Államok és az Európai Unió között nincs szó szakításról a biztonságpolitikai kérdések miatt. A magyar kormány különutassága miatt egy új javaslatot is tett a védelmi politikai együttműködésre a szakértő.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×