Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2023. március 10-én.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor: amiért mindig izgulok, az a 13. havi nyugdíj

Magyarországon ezer év után is megvan a nemzeti érzés, ezt is bizonyítja a nemzeti konzultáció során visszaküldött másfél millió kérdőív – mondta a kormányfő a Kossuth rádióban.

A tavalyi év nehéz volt, meggyötört bennünket 2023 – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban a szokásos péntek reggeli interjúban, de hozzátette: 2024 már jobb lesz. Minderről a nemzeti konzultáció apropóján beszélt, és felhívta a figyelmet a közös cselekvés fontosságára.

A magyar emberek bebizonyították, hogy uniós pénzek nélkül is "megoldotta" Magyarország a válságokat, 2024-ben a gazdasági növekedés tekintetében az EU élvonalában leszünk – fogalmazott a kormányfő.

Diplomáciai feladatok

Orbán Viktor azt mondta, megkezdték az előkészítését "annak a hosszú menetelésnek", hogy július 1-jétől az év végéig Magyarország adja az Európai Tanács soros elnökségét, ez nagyon intenzív diplomáciai munkát is igényel.

A kormányfő kiemelkedő eseményként értékelte Robert Fico szlovák miniszterelnök keddi budapesti látogatását, akivel már 33-szor találkoztak. Hozzátette: örül, hogy egy "régi harcos" visszatért, mert egy régi harcossal mindig könnyebb, mint egy új partnerrel, bár az új sem rossz, mert az új román miniszterelnökkel történő együttműködés is komoly lehetőséget tartogat a kétoldalú kapcsolatok javításában.

A vietnámi miniszterelnök látogatásáról azt mondta, az ázsiai országok felemelkedése nem átmeneti jelenség, a Nyugatnak meg kell értenie, hogy nem egyedül diktálja a gazdasági játékszabályokat.

Nemzeti konzultáció

A nemzeti konzultáció azt bizonyítja, hogy továbbra is erős ország, erős nemzet vagyunk, az üzenetet pedig meg fogják hallani Brüsszelben – mondta a miniszterelnök.

Míg a magyar nemzeti összetartozás ezer, addig a nyugat-európai egy-kétszáz évre tekint vissza. Mivel nincsenek körülöttünk rokonaink, az összetartozás, az életösztönök, a "mély nemzeti gondolatok Magyarországon nagyon erősek", és ezt bizonyítja a nemzeti konzultáció is, amelyet másfél milliónál több ember töltött ki, "mivel úgy gondolták, hogy az ország szempontjából fontos" – mondta a kormányfő.

Hozzátette: amivel Brüsszelben előhozakodnak, hogy miért nem adják ide a nekünk járó uniós pénzeket, mi a bajuk Magyarországgal, "az sületlenség, az csak egy blabla". A valódi probléma a migráció, a gender, meg a háború. De ezekben a kérdésekben nem tudunk engedni – jelentette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva, "ezek fontosabb kérdések, az életnek értékesebb részei, mint a pénz".

Migráció: nincs az a pénz

Nincs az a pénz, amiért migránsokat engednénk be, és nincs az a pénz, amiért meg fogjuk engedni, hogy "ellakják tőlünk az országunkat" - mondta Orbán Viktor. A kormányfő hangsúlyozta: nincs az a pénz, amiért olyan állapotokat megengednénk, amit a nyugat-európai államokban tapasztalni lehet. Példaként említette a terrorveszélyt, a bűncselekményeket, a párhuzamos társadalmakat.

Orbán Viktor hozzátette: nincs az a pénz, amiért az LMBTQ kezére adnánk a gyermekeinket és az unokáinkat. Ez lehetetlen, a magyar családokban "elgondolhatatlan", a gyerekek nevelése, különösen a szexuális nevelés, mindig a családokra és a szülőkre tartozik, ezt nem veheti el tőlük senki, az iskola meg különösen nem – jelentette ki.

Nem tudnak bennünket pénzügyileg megzsarolni ezekben a kérdésekben, mert ezek fontosabb kérdések, mint a pénz – mondta.

A miniszterelnök a közelgő európai választások kapcsán úgy értékelt: elő kell jönni a farbával, meg kell mondani, ki mit akar. A választás ezekről a kérdésekről fog szólni, a migrációról, a családjainkról és a háborúról – mutatott rá.

13. havi nyugdíj

Idén is meg fogják kapni a nyugdíjasok a szokott rendben a 13. havi nyugdíjat – közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor azt mondta: minden évben "komoly beszélgetés" a pénzügyminiszterrel, hogy biztosan ki tudja-e fizetni a 13. havi nyugdíjat egy összegben, úgy, ahogy várják a nyugdíjasok.

Jelezte: idén már ez a beszélgetés megvolt, így biztosan mondhatja, hogy az idei évben is meg fogják kapni a nyugdíjasok a szokott rendben a 13. havi nyugdíjat, a magyar gazdaság ebben az évben is képes lesz ezt biztosítani.

Örül a kormányfő a tanárok fizetésemelésének, és szerinte az uniós pénz csak abban segít, hogy a hatéves programjukat három év alatt meg tudják valósítani. "A legfontosabb, hogy a gyermekeinkben viszontlássuk ennek pozitív hatását, miközben az egész ország tiszteli a pedagógusait. Ma már egész vonzó pálya lehet tanítani" – mondta a miniszterelnök.

Infláció és növekedés

A miniszterelnök elmondta, hogy 2024-ben meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a növekedés támogatása és az infláció féken tartása között.

Jelezte, hogy a gazdasági növekedés felelőse a gazdasági miniszter, és ezt neki meg kell oldania. Az infláció visszaemelkedésének veszélyét minimálisnak tartja, így a közös cél, hogy nyugodtan és fokozatosan segítsék a gazdaság növekedését. Kiemelte, hogy a kormány részéről van egy külön csomag, ami megtámogatja a gazdasági növekedést.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×