Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
316.62
bux:
154017.4
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Gelencsér Ferenc, a Momentum képviselője felszólal a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. július 12-én. A javaslatot 120 igen szavazattal, 57 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett fogadták el kivételes eljárásban.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Bekapcsolva maradt a Momentum-elnök mikrofonja a parlamentben – kínos megjegyzést tett

Gelencsér Ferenc nem volt elégedett a saját válaszával, amelyet Orbán Viktor beszédére adott.

Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti beszédével indult az Országgyűlés őszi ülésszaka, amely parázs vitát váltott ki az ellenzéki és kormánypárti képviselők között. A kormányfő szavaira reagált többek között Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke is, ám a felvételek tanúsága szerint az ellenzéki politikus papírból olvasta fel a beszédét, de csak nehézkesen tudta elmondani.

A beszéde végén ráadásul bekapcsolva maradt a mikrofonja, amikor súgta oda a mellette helyet foglaló párttársának, Bedő Dávidnak: "Hú, ezt nagyon elb*sztam!" – írja a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor válaszában elmondta, hogy szeretett volna Gelencsér Ferenc felszólalására is válaszolni, azonban a miniszterelnök szerint a momentumos politikus hozzászólása "reménytelen küzdelem az értelemmel", amivel nem tud mit kezdeni.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szintén reagált a Momentum-elnök beszédére. „Legközelebb ne a Chat GPT-vel írasson parlamenti beszédet, vagy ha igen, akkor legalább olvassa át” – mondta.

Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×